Mennyire gyakori, hogy gyerekszületésnél megromlik a saját szüleinkkel a kapcsolat?

A varázsmondat,amit minden beszólásnál mondani kell,olykor erélyesen:

Anya/apa,Béluska az ÉN gyerekem,ez az én dolgom.

De különben ,ha csak teher amit csinálnak, miért találkozol velük?

Nálunk anyósom ilyen. Pl. A babánk úgy szereti a tápszert, ha frissen van elkeszítve és meleg. Amikor nagyon kihül nem eszi meg. Ez van mi figyelembe vesszük. Anyóst megkértem vigyázzon rá. Megcsináltam a kaját odaadtam ő meg mint késöbb kiderült lehűtötte. Pedig tudta hogy eszik a baba elmondtam. A baba nem ette meg ordított az éhségtől mire hazaértem. Ne vegyem fel sokat a babát kézhez szokik. Egy sátán vagyok mert cumit mertem adni neki. Nem jól altatom/öltöztetem..És még sorolhatnám. A férjem múltkor úgy összeveszett vele. Akkor két hétig csend volt.

Anyukámék nem ilyenek. Anyukám mikor segített megkérdezte hogy és mint segítsen mit szoktunk csinálni a babával stb. Amikor a növekedési ugrása volt, akkor még ő is hordozta, mert csak kézben volt el. Sosem éreztette vagy mondta azt, hogy szarul csinálom. Szóval lehet így is, így a választ nem tudom a kérdésedre, de én is megszenvedek anyóssal.

Nekem anyukámmal még szorosabb lett a kapcsolatunk, ő mindig segített mindenben, és elfogadta az én elveimet. Amikor kicsit nagyobb lett, és rendszeresen vigyázott rá, akkor meg én fogadtam el, hogy a mamánál van csokizás és tévézés, mivel ez úgysem mindennapos.

Anyósóm kicsit nehezebb eset, mert ő 5 gyereket nevelt fel, és mindent jobban tud, de mivel ritkán voltunk náluk, és akkor vendégek voltunk, bizonyos keretek között inkább csak vettem egy mély levegőt. Ha nincs hatással a hétköznapi életünkre, akkor minek vitatkozzak rajta?

Ha valami olyat csinálnak, amit ellenzek, akkor szólok. De a beszólogatások kit érdekelnek?

Egyébként gyerekkoromban szerettem, mikor a mamák "elkényeztettek" minket, ott olyan dolgot is lehetett, amit otthon nem.

Már az elején lefektettem egy alapszabályt és a saját anyámmal, anyósommal is szembementem vele: Ha nem kérek tanácsot, nem kell osztogatni. Hamar megtanulták, hol a helyük, én biztos nem hagyom, hogy méltóságomban eltapossanak. Én felelek a gyermekemért, én mondom meg, hogyan csinálom.

Ha valaki kéretlenül belepofázik, az a megalázás egyik legaljasabb fajtája.

Én 1* megmutattam anyámnak az ajtót az első gyerekemnél.

A második gyereknél közöltem, aki vezetgetni meri eltöröm a kezét.

És úgy alapjában, senkitől nem fogadok el kéretlen tanácsot, nem is tudnak mit, újat főleg, én maximum közlöm a száraz tényeket.

Soha semmilyen formában nem engedtem ,

Sikerült idő előtt elküldeni.

Szóval soha semmiben nem engedtem, hogy bele szóljanak. Amikor meg anyám rá kezdett mit , hogyan kellene szerinte mert az úgy volt.. hogy közöltem, azóta nagyot váltott a világ és ideje lenne lépést tartani..

A "felneveltem 2 gyereket " is lecsapom annyival, hogy én meg 3 nevelek.. 🤷

Sajnos romlott. Terhesen voltak a " minek olvasok mindennek utána ,ne gondolkodjak azon akarok e gyereket mert akkor elvetélek,miért olvasok utána tüneteimnek bezzeg amikor ő volt terhes" ,aztán nem örült hogy lány lett( de nem mondta ki), utána miért így szoptatok,miért így altatok,miért nem viszem folyton sétálni,miért így táplálok hozzá,miért így ringatok,miért nem teszem járókába-miért nem veszem ki belőle.

Aztán glutén allergiája lett,na nem tesz keresztbe csak nem hiszi el hogy az a baja...

Végül elküldtem a fenébe,hogy kB mindenki gyereke jobban érdekli és őket nem szólja le és elegem van belőle. Kibékültünk de a jó anya lánya kapcsolatunk tönkre ment. Ja tesóm meg a főnöke nevelési módszerével példálódzik( tesómnak nincs gyereke) rohadt idegesítő a családom és fáj mert nem így képzeltem el.