Valaki járt már ebbe a cipobe hogy ha megszűnik a cég ahhoz kell felmondó papírt alá irni?
Figyelt kérdés
Mert ikrekkel lettem terhes és egyből tp re lettem kiírva hogy ikrekkel ne dolgozzak ennek a főnököm egyáltalán nem őrült mar akkor mondta legyen egy felmondo nyilatkozat ala írva, a lányok mar meg születtek azóta természetesen és nem írtam ala semmit sem, de most meg azt találta ki hogy bezárnak megszunik a ceg, ugyan én mar 3,5eve jártam így egyszer hogy megszűnt a ceg ahol dolgoztam de ott nem kellett felmondo papirt ala írjak, és a másik főnök szerint (kettő van) nem szunik meg a ceg csak el költöznek a másik meg azt mondja megszűnik és írjam ala a felmondó papirt, egyelőre nem írtam ala semmit sem meg utána nem járok mindennek mert jelenleg otthon vagyok az ikrekkel lehet ez bosszantja hogy nem dolgozom és otthon vagyok, de ha meg is szunik ugyan úgy kapom a lányok után a pénzt minden hónapban mint eddig?jan. 11. 08:04
2/7 anonim válasza:
Nekem 4 éve gyed alatt szűnt meg a munkaviszonyom. Nekem akkor be kellett mennem, kijelentettek, alá kellett írnom. A gyed továbbra is jár passzív alapon. Annyi, hogy nem lesz hova visszamenned, illetve ha lenne tesó, akkor rá már nem járna csed/gyed, hacsak nem lenne új munkaviszonyod.
3/7 anonim válasza:
Jó vicc :) Ne írj alá semmilyen felmondást, sőt ennek az alaknak kb semmit. Ha véletlenül tényleg meg is szűnne jogutód nélkül (ez fontos!), akkor az utolsó leszel, akinek megszűnik a munkaviszonya. Az ellátásokat persze kapni fogod továbbra is. De ha ilyen lesz, az nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni, és főleg nem kell aláírnod hozzá semmilyen felmondást. Mondd meg a főnöködnek, hogy ne csesztessen a hülyeségeivel, vagy egyszerűen ne is reagálj az ilyen irányú megkereséseire.
4/7 Bogica0616 válasza:
Ne írj alá, ha megszűnik akkor mindegy mit írsz alá, akkor is meg fog szűnni. Passzív jogon fog járni minden a gyeshez meg még jogviszony sem kell.
5/7 anonim válasza:
Egyes vagyok, ahogy ugye írják a többiek. Viszont ha majd dolgozni akarsz, egy percre se menj vissza, mert ez veszett ügy (ha az illető marad a főnököd).
6/7 A kérdező kommentje:
Persze semmiképp , köszönöm én is így gondoltam hogy valamit megint csak a fejébe vett..
jan. 12. 03:17
7/7 A kérdező kommentje:
Igazából attól tartok alá írják helyettem a papírt , szerdán felkeresett írjam alá és hogy a kolléganőm nevében is én írjam alá , én meg megmondtam neki hogy ezt hogy is képzeli én nem írom alá nem hogy más helyett , aztán mondta péntekig legyen alá írva én meg ugye mondtam neki semmit sem írok alá , aztán se kep se hang és amilyen agyalagyultak lehet a nevemben alá írjak
jan. 14. 08:49
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!