Ki csalódott a férjében a gyerekvállalás után?

Mi az hogy megjott az x

Mivel kapcsolatban? A gyerekkel maximálisan tökéletes volt. Az én szülés utáni depressziómhoz való hozzáállásában csalódtam picit. De közben ellensúlyozza, hogy majd’ 2 évig megértő volt a szex terén.

Én abban csalódtam, hogy míg én iszonyatosan sok áldozatot hoztam a családalapításért, ő konkrétan semmit sem volt hajlandó elengedni a korábbi életéből. Amikor elmondtam neki, hogy ez így nekem nem csak fizikailag kimerítő, de lelkileg is, akkor mindig volt nála egy megvilágosodás, hogy basszus igazam van, de aztán mindig visszatért a régi kerékvágásba. Ez nekem nagyon kiábrándító volt, mivel mindketten akartunk családot, fokozatosan egyre jobban azt éreztem, hogy múlik el a szeretetem iránta, mert nem is akart hosszú távon se komolyabban beleállni a dolgokba. Nem gondolom egyébként, hogy szülés utáni depresszióm volt, mert a kapcsolatunkon kívül nagyon is jól éreztem magam a világban, de miatta nagyon sokat sírtam és nagyon sok nehéz órám volt. Nem tudom már mikor jött el az, hogy úgy kezeltem magam, mint egy egyedülálló anyukát, de amikor leesett neki, hogy ő ebben a szituban maximum díszlet, ha otthon van, mert semmit se tudott a gyerek dolgairól vagy arról, hogy mi van velem, mert élte a világát és hétvégén is inkább elutazott, akkor kezdett el változni. Nagyon nagyon nehezen nyitottam felé, nagyon nehéz volt rendbe tenni a kapcsolatunkat, de azt hiszem sikerült. Ma már tényleg apa és nem csak biológiai értelemben.

Kicsit csalódtam. Alapvetően jó apa, és jó ember. Napi renden van a gyerek körüli dolgokkal, nem olyan átlag magyar apa típus, akinek fingja sincs, hogy hanyadik osztályba jár a gyerek, vagy a komód hanyadik fiókjában vannak a zoknik. De az itthoni teendőkben gyakorlatilag nulla, amit csinál. Én is dolgozom, ráadásul ugyanaz a munkánk, ugyanannyit is keresünk, nálam nem lehet előadni a hattyú halálát egy átlag munkanap után, hiszen pontosan jól tudom, miről beszél, én is pont annyira vagyok fáradt és pont ugyanabban fáradtam el. De én hazaérek, és sokszor szó szerint kezdődik a 2. műszak. Lakásban élünk, itt nincsenek “férfi” munkák, de ha van sem ő csinálja meg, mivel nem ért hozzá, nem is szereti, előbb jön egy haver felfúrni a falra egy fogast, minthogy megcsinálja. De semmi máshoz sem nyúl. Szigorúan ott hagyja a szemetet, ahol éppen keletkezett (pl kefíres pohár), szigorúan nem jut eszébe vásárolni, ha éppen bolt mellett is megy el, szigorúan csak zsebre dugott kézzel indul dolgozni, a szemetet nem viszi le, mosást nem rak be, semmi háztartási munkát nem csinál. Ha kéne valami program a gyerekkel, hogy ne a 4 fal között poshadjunk pl hétvégén vagy így ünnepekkor, kivétel nélkül ő az, aki húzza a száját, hogy ő ki nem teszi a lábát itthonról. Bármilyen program megszervezése vele kínszenvedés, mert első körben nem akarja (ekkor meg is mondom, hogy jó, akkor ne jöjjön), aztán nagy pofavágások közepette belemegy, de teszem azt egy nyaralás során egy szállás, vagy úticél kiválasztásában már nem vesz részt, “neki mindegy”, hogy aztán az egész úton mindenki az ő nyavajgását hallgassa, vagy mert nem olyan fenszi a szállás, ahogy ő elképzelte, vagy mert meleg van, hideg van, besüt a nap, kicsi az ágy, kényelmetlen a matrac, nem így szereti a kávét. Erre aztán pár hete rájött, hogy neki annyi temérdek szabadideje van, hogy ő tavasztól új hobbiba kezd bele. Ez külön rosszul esett, mert azért van temérdek szabadideje, mert a munkát leszámítva a világon semmit nem csinál, nekem meg azért van kevés, néha nulla, mert mindent is én csinálok. Ez bánt, és küzdök azért, hogy változzon, de most mit csináljak a lakásban szétszórt szemetével? Dugjam az ágyba?

6, de ezek a dolgok a gyerek születése előtt is így voltak, nem? Akkor nem zavart, hogy nem dobja ki a szemetet, meg nehéz vele programot csinálni?

Oké, de te meg miért gondoltad, hogy egy ember gyökeresen meg fog változni, csak mert gyereke született?

Egyrészről abban semmi gyökeres változás nincs, ha megtanulod levinni a szemetet, vagy berakni egy mosást. Ha neked ez gyökeres változás, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy érdemes-e ilyen semmitmondó életet tovább élni. Másrészről tudod az élet nem egy konstans állapot, hanem vannak változások, amikhez alkalmazkodni kell. Például gyerekként nem vagy felelős a tetteidért, felnőttként igen. Mikor kezdő vagy, megbocsátható, ha valamit elrontasz a munkádban, de x év gyakorlat után már nem. Hiába szeretsz rövidnadrágban lenni, ha télen megfagynál és muszáj rétegesen öltözködnöd. És ilyen a gyerek is. És ha nekem sikerült ahhoz a helyzethez alkalmazkodni, ami egy gyerekkel jár, akkor igen csak logikus, hogy a másik sem egy egysejtű szintjén él és képes felvenni az új ritmust. Értem a kötekedést, de ha egy nőnek sikerül az alkalmazkodás, akkor egy férfinak miért ne menne? Azt akarod mondani, hogy a férfiak rosszabb minőségűek? Gyengébbek? Nincsenek alapvető igényeik a környezetük iránt? Hogy van akkor itt az emberiség, amikor a teljes történelem másról sem szól, mint az újhoz való alkalmazkodásról? Megfordítom a kérdést: ha én a teljes terhességem alatt ugyanazt az életvitelt élem, mint előtte, amibe heti szinten tartozott valamennyi alkohol, akkor terhesként mondhatom azt, hogy mégis ki gondolta azt, hogy majd a gyerek miatt én gyökeresen megváltozok? Ha én anyaként reggel nem kelek fel hozzá, mert előtte is 10-ig feküdtem és inkább benyomok neki valami mesét a tv-ben, mondhatom azt, hogy nem árultam zsákba macskát, hiszen előtte sem keltem korán? Ha én 16 évesen qrva rendetlen voltam, hiszen kamaszként lesz@rtam a kérdéskört, mint az átlag egészséges kamasz, akkor így felnőttként is rendben van, ha nem mosogatok el, ha ledobom a ruháim, ha halomban állnak a könyvek, ha a szempillaspirál minősége fontosabb, mint a kaja, amit eszek?