Hogy tudnám jobban élvezni az apaságot?

Én mondjuk nem vágnék fel itt azzal, hogy semmilyen szellemi igényem nincs azon kívül, hogy életem 99%-át a gyerekeimmel töltöm. Azért fura, hogy valaki nem vágyik elolvasni egy jó könyvet, mittudomén, horgolni, horgászni, beszélgetni egy jót a barátokkal, elmenni moziba vagy most helyettesítsetek be ide bármi elfoglaltásot és hobbit.

Nekem is van két pici gyerekem, és igen, szívásnak érzem, mikor a férjem elmegy este valahova. Mert én aznap (is) egész nap velük voltam, órákon át autóztam, vigasztaltam, gügyögtem, nem hallottam értelmes beszédet, százszor kellett már fegyelmeznem, hogy ne tehénkedj rá a szekrényajtóra, ne nyomd le a tesódat a földre, ne köpd már ki az ennivalót, száz hisztit meghallgattam aznap, mert nincs több mese/édesség/nem lehet valamit és túlzás erre azt mondani, még egy lehetőség, hogy szép napunk legyen.

Pedig imádom őket, meg a velük töltött idő javarészt is, de legyünk már őszinték, baromi fárasztó egész nap-mindennap gyerekek szintjén lenni, bocs már, hogy az én agyam éhezik emellett némi felnőtt programra is. Az a fura, ha valakié nem. Nyilván elfogadom, hogy erről szól most az élet, hálás is vagyok, meg is csinálom, de mivel csak akkor van némi énidőm, ha itthon a férjem, és ő is fegyelmez, vigasztal, viszi a hisztit, ezért igen, szívás, mikor ez rán marad estére, miközben én már 5-kor olyan vagyok, mint akin átment az úthenger.