Miért nincs türelme manapság az embereknek a gyerekekhez?
Szerintem sose volt, vagy nem tudom, milyen vaskötél idegzetű emberek éltek 500 évvel ezelőtt, de abból kiindulva, hogy viszonylag modern vívmány pofonok helyett megértéssel nevelni, szerintem régebben se volt a gyerekekhez türelme sok embernek. A kicsik fárasztóak, sokszor bosszantóak, egész nap jelen vannak, még a vécére se lehet elmenekülni tőlük, csukott ajtón keresztül is hallani, ha valami nyűgje van, egyszerűen kimeríti az embert, és kimerülten türelmesnek lenni... Hát ember legyen a talpán, akinek ez sikerül.
Amúgy negatívabban írom le, mint amilyen, de 10 óra sincs, és én már úgy érzem, hogy eltelt egy egész hét, pedig viszonylag sokáig aludtak a gyerekeim (1 és 3 évesek), 7 után keltünk, de egy pocsék éjszaka után még ez is meredek. Szóval igen, ma egy kicsit türelmetlen vagyok hozzájuk, ember vagyok én is, és fáradt.
Nem manapság. Mindig így volt, csak most van Internet. Mit nem lehet ezen érteni, hogy míg régen max. a szomszéd gyerekét láttad, tőle hallottál panaszt, ma már "hallod" az egész világét.
Ugyanez, mint a "régen nem volt ennyi gyerekbaleset, holott ma már túlbiztosítunk mindent". Dehogynem volt, sőt. Csak míg régen max. a szomszéd faluból hozta a szél a hírt, hogy a Maris leforrázta a gyereket és ha a szomszéd faluban nem történt ilyen azt hihetted, hogy ilyen nincs is, ma akkor is tudod, ha egy kontinenssel arrébb történik tragédia.
A régiek türelmének boncolgatására egyébként elég, ha a mákteára, pálinkás kenyérre gondolsz vagy az "atyai pofonra". Nem a türelemről árulkudnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!