Előre tudom, hogy ez egy hülye kérdés, de azért olvasnék intelligens, gondolatébresztő válaszokat! Mik az ideális életévek a gyerekvállalásra? 28 vagyok, friss házas, férjem 27. Inkább "siessünk", vagy inkább ne legyen terítéken pár évig?

Annyira mas mindenkinel. 27 evesen masod diplomaztam, majd mentem kulfoldre dolgozni, utazgatni, bejartam sok orszagot, bejartam Amerikat. Nekem ez fontos volt, hogy lassak sok mindent, boldogsagot adott.

Kozben dolgoztam, es sajnos csak keson ismerkedtem meg a parommal, de errol nem en tehetek, sajnos elotte ket kapcsolatom sem jott ossze, pedig nem voltak rovidek.

Igy 34 evesen szultem. Szerintem meg eppen idoben.

11# erről beszélek. Ha nem vagy egy agyon traumatizált, bántalmazott, rémes családi mintát látó egyén, és van egy kis józan paraszti eszed, akkor nem fogod a gyereket elcseszni.

Viszont ahogy öregszel úgy leszel egyre görcsösebb mindenben és úgy agyalsz túl mindent. pl. amit ide leírtál az is egy ilyen, hogy ezen túráztatja, stresszeli magát, hogy minden mondatot a gyerekhez úgy vizsgál, hogy az nem-e traumatizálja, meg úristen, ahelyett, hogy bízna abban, hogy képes elég jó szülő lenni.

Nem kell alkoholista szülők gyerekének lenned, akit vert az apja, ahhoz, hogy rossz szülői mintákat hozz. De rendben, megértem, hogy neked ez nem fekszik, mert szerinted az önismeret felesleges és "csak" ösztöntből meg józan paraszti észből kell megoldani.

Csak olyan hogy ösztön nincs, ami azt mondja meg, hogy mit csinálj, amikor a 2 éves elkezd hisztizni, hanem bekapcsol az amit a szüleid csináltak veled ilyen idősen. Nekem az volt, hogy ignoráltak és/vagy leöntöttek hidegvízzel, hogy nyugodjak meg. Ez nem a klasszikus trauma, attól még azt kaptam a szüleimtől ezzel, hogy a dühöm, a csalódottságom, vagyis a nehéz érzéseim nem elfogadhatóak, azokkal egyedül vagyok. Ez viszont már kihatott a későbbiekre is. És mivel tudom, hogy ez nekem nem volt jó, így a gyerekem hisztijét nem akarom így kezelni. Ezért tanultam, hogy legyenek olyan eszközeim, amiket ezek helyett használhatok. És nem, nem agyalok mindig azon, hogy mivel traumatizálom a gyereket, mert van egy teljesen más szemléletem, ami hellyel-közzel beépült az anyaságomba a számomra felülírandó rossz szülői minták helyett.

Számomra elkeserítő, hogy a 21. században ilyen megvetés övezi azokat, akik hajlandóak szembenézni a múltbéli elakadásaikkal és tudatosan tenni azok ellen - pl a gyereknevelésben.

Tud mást csinálni, csak nem tudatosan. Ha munkamániás apám volt, akit sose láttam, akkor persze megfogalmazom, hogy én olyan sosem leszek és többet leszek a gyerekemmel. De hogy ez mit takar, azt már nem tudja a többség. Te azt kérdezed, hogy miért kéne tudni, hisz másképp csinálja, pont. Szerintem meg a tudatosság az az út, hogy ne essek át a ló túloldalára, hogy értsem mit miért csinálok és azt hogyan kéne jól stb. Az én kérdésem inkább így hangozna: valakinek miért baj, ha más tudatosan csinálja és olyan dolgokra is tudja a választ, amire ő maga nem kíváncsi?

Tele az ország alacsony önértékelésű, megfelelési kényszeres, az érzéseikről beszélni nem tudó, maximalista, másokat elnyomó vagy épp mások gondjait is a nyakukba vevő stb stb sorolhatnám még, amiket senki nem tart problémának kívülről, mégis nehezebb ezekkel együttélni, mint nélkülük. Hány meg hány ember nem mert kilépni egy rossz kapcsolatból, vagy munkahelyet váltani, amikor már időszerű lenne, hányan nem tudnak kiállni magukért, hány embernek esik nehezére még a párjának is beszélni az érzéseiről, sőt hány olyan ember van, aki még saját magának sem tudja azokat megfogalmazni... Hány ember van, aki úgy nőtt föl, hogy érzelmileg elérhetetlenek voltak a szülei, de ezt megfogalmazni sem tudja. Rengeteg. És ezek nem nagy dolgok. Persze. De elég nagyok, ahhoz hogy jobb legyen ezek nélkül. Nem lehet "tökéletesen" gyereket nevelni. De lehet tudatosan. Én inkább ezt választom. És örülök, hogy úgy csöppentem bele az anyaságba, hogy ezekkel már tisztában voltam. És a visszajelzések azt mutatják, hogy nem vagyok annyira tévúton, ahogy te azt gondolod.

Ez bullshit generátorral lett gyártva valami félszakmai pszichológiai bestseller szövegéből.

Húszévesen, önismereti maszlag, a saját szüleink konstans hibáztatása és nagy pofa nélkül is fel lehet nevelni gyerekeket, meg lehet házasodni, lehet fejlődni és reflektivnek lenni, ahogy negyven év önismeret után is tarkón bszhat a valóság egy neurodiverz gyerekkel, amikor az összes előre begyűjtött eszközt egyszerre lehet a megfelelő testnyílásba behelyezni.

Alkalmazkodni kell a helyzethez, és ennyi.

17: ez az oldal is tele eszköztelen szülőkkel, akiknek a napi dolog nem mennek “ösztönösen”. Csak egy aktuális példa: https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgy..

Nem akarlak meggyőni. Egyedüli célom annyi volt, hogy ezt az aspektust is behozzam abba a témába, hogy mi kell a gyerekvállaláshoz. Majd a kérdező átgondolja.

De az jól látszik, hogy neked piros gomb az önismeret és tudatosság említése. Sajnálom. Személyes tapasztalat, hogy aki így reagál erre a témára, annak lenne rá a legnagyobb szüksége. De ezt beismerni sosem fogja. Így marad azok fikázása és alázása, akik tudatosan másképp működnek.