Hogy lehet kézenfogva sétálni egy 2 évessel ?

Szerintem gyereke válogatja! A nagy fiunk első pillanattól kezdve szépen sétált kézen fogva, soha nem rángatta a kezét, szinte magyarazni se kellett neki, hogy miért. Naivan azt gondoltam milyen jól neveltük. Nem jött be! Amit vele megúsztunk, azt a két öccse bepótolta, sőt! Ők mindketten adhd-sok, a kisebb auti is. Neki már gyerekhámot is beszereztem, mert inkább úgy kitekerte a csuklóját a kezemből, hogy kiugrott neki, de akkor is kitépte magát, ha úgy gondolta és simán rohant be az Üllői útra az autók közé...

Ha biztonságosabbnak ítéled meg inkább vegyél hámot mint hogy baj legyen, attól még próbálkozhatsz a kézenfogott sétára szoktatással. Nem lehet mindenkinek olyan szerencséje, hogy totál nyugis, első perctől szófogadó gyereket fogjon ki.

Szar megtalálni az optimális középutat, mert ugyebár az sem jó, ha túl erőszakos vagy. Szimplán éreztesd vele, hogy ha nincs kézfogás, nincs séta, megyünk haza. Legközelebb mondjuk hagyd apára (ha megoldható, vagy valaki másra), köszönj el tőle, hogy mész sétálni, tegyél 2 kört a ház körül, majd menj haza. Zavarni fogja, hogy nem vitted, de talán segít abban, hogy legközelebb szót fogadjon. (bár ez sem mindenkinél válik be)

Én inkább azt nem tudom, hogy az olyan gyerekkel mit lehet kezdeni, aki utál bevásárolni, de muszáj, mert nem lehet mindig másra rábízni, és körbesírja a fél boltot :D Vagy mint ismerősöm gyereke, aki boltban egyszer csak felveszi a felmosó pózt, és meg sem mozdul a földről.

És ha magaddal viszed a babakocsit, ő meg kézen fogva megy melletted?

Ha nem akarja fogni a kezed, tedd be a babakocsiba. Nyilván az sem fog tetszeni, de akkor választhat. Vagy fogja a te kezed és sétál, vagy ha nem, akkor beül a babakocsiba.

Esetleg egy próbát megérne.

Tálald máshogy a dolgot, mert ebből ő annyit érez, hogy korlátozni akarod (mégis hogy képzeled, ő már két éves :)), aztán ha nem fogad szót jutalmat kap.

Mondd pl hogy segítsen neked menni, mert nem akarsz elesni, nem látod jól az utat, nem mersz egyedül átmenni az úton, nézze ő is hogy jön-e valami, szóljon ha zöld a lámpa, vagy valamit találj ki amitől ő lesz a nagyfiú aki segít az anyukájának.

Persze van hogy nem válik be, akkor fogni kell és kész. De ne vedd fel, mondd hogy nem bírod már el, mert akkora nagyfiú. Így nem az jön le neki hogy ez egy opció amit elutasítasz, hanem hogy egy olyan dolgot kér amit önhibádon kívül nem tudsz teljesíteni.

Adom a mutatóujjamat és ráfogok a csuklójára. Ha hiszti van, határozottan mondom hogy nem, fogni fogja a kezem. Ha folytatódik akkor azonnal visszafordulunk. Ha muszáj menni, akkor erősen fogom a kezét és megyünk. Hároméves, több mint egy éve így csináljuk ha tetszik, ha nem.

Nem hiszek a litániában, egy kétéves nem érti, nem érvek mentén gondolkozik mint a felnőttek, bármennyire is ez a trendi. Az hogy valakinek a gyereke megbízható vagy nem próbálkozik ezzel, az nem jelenti azt, hogy a kérdező csinál valamit rosszul. A gyerekek sokfélék. Ha önveszélyes a gyerek, akkor nem engedem el az utcán akkor sem, ha juci azt mondja hogy az övé másfél éves kor óta megáll az utcasarkon.

Iskola utcájában lakunk, tudnék mesélni hogy hány hét-nyolcéves gyerek ugrik ki autó elé naponta. Volt olyan amelyik poénból az anyja mellől bohóckodva ugrott ki elém (utóbb kiderült megijeszteni akart), és véletlenül elém esett... szerencsére még tudtam állni, de csodálkoztam hogy nem hugyoztam be ijedtemben. Az anyja csak hapogott, én meg napokig remegtem átmenni azon a szakaszon. Ennyit az én gyerekem soha felfogásról.

Nem magyarázni kell, egy kétéves dackorszakos pont nem fogja érteni.

MEGMONDOD, jössz mellettem, fogom a kezed, pont.

Ha hisztizel, akkor hazamegyünk, nincs játszótér, nincs fagyi, stb. És hazamentek.

Egy ekkora gyerekkel hiába próbálod megértetni a dolgot, rettenet kicsi hozzá, nincs veszélyérzete meg semmi.

Határozottan megfogod - az meg mi, hogy kirántja? Már bocs, de a nyolcéves unokahúgom nem rántja ki a kezét az enyémből, ha én nem akarom :D