Lakhatással segíteni kisgyerekes ismerősnek? Mit csinálnátok a helyemben?

Évekig a legjobb barátnőm volt, akiről azt hittem, hogy öregen majd egymás mellett ülünk a padon és beszéljük ki a járókelőket (quality time, tudom:D).

Sülve-főve együtt voltunk, egymás családjait, párjait is ismertük, szerettük.

Aztán az életünk máshogy alakult, én küzdöttem volna még a barátságunkért, mert fontos volt nekem, de ő megmondta, hogy az emberek életében a munka és a párkapcsolat után jöhetnek csak a barátok, neki a barátaira havonta egy délutánja van maximum, hétközben nem ér rá telefonálni, üzengetni, mert dolgozik, hétvégén pedig pihen és "nEm nYomKodJa a TeLeFonT". Én pedig mondtam, hogy nekem havonta fél óra beszélgetés egy kávé fölött maximum haveri kapcsolat, nem legjobb barátság. Ehhez még társult az, hogy folyamatosan még azt a havi egy találkát is lemondta, általában fél órával előtte, vagy végig a telefonját piszkálta, bármi meséltem, mondtam, arra az "aha, jaja" volt a reakció. És közben olyan élethelyzetben voltam, hogy nagyon jól jött volna a legjobb barátnőm...

Ez évekkel ezelőtt volt, azóta nem is beszéltünk egymással. Láttam Facebookon, hogy eljegyezte az akkori párja, összeházasodtak, gyerekük lett, most meg válnak. Itt jövök én a képbe. Írt, hogy sajnálja az akkori viselkedését, rengetegszer eszébe jutok heti szinten, nagyon hiányzik neki a barátságom, a régi kapcsolatunk, találkozzunk. Oké, megvolt a tali, igazából elmesélte az elmúlt éveit, meg, hogy a férjével válnak éppen, ő nem találja a helyét, senkije nincs a szülein, és a gyereken kívül, meg hogy ahol most laknak, ott augusztus végéig maradhatnak, a szüleihez nem akar visszamenni gyerekkel. És, hogy esetleg hozzám jöhetnének-e átmenetileg, mert hogy régen is mennyit voltunk együtt, hány pizsibulink volt és ezekre még mindig örömmel gondol vissza.

De nekem ez nagyon fura, mert beköltözni valakihez felnőttként, a gyerekemmel nem ugyanaz, mint mikor egyetemistaként ott aludtam a legjobb barátnőmnél. Én ezt inkább kihasználásnak érzem, és azt gondolom, hogy ha a férjével még minden happy lenne, eszébe sem jutott volna akár írni nekem, akár találkozni. Meg a gyerek 3 éves, még kicsi, nekem nincs kedvem hozzá/hozzájuk alkalmazkodni, vendégnek lenni a saját otthonomban.

Szívtelen vagyok, ha erre nemet mondok?

Párom a gyerek miatt engedné, de nem úgy, hogy majd valamikor elköltöznek innen, hanem megmondjuk, hogy X hónapig maradhatnak, nem tovább. De félek, hogy ahogy közeledne a határidő, úgy jönnének a kifogások, miért nem tudnak még költözni.

Nehéz egy gyerekkel újrakezdeni, és ha a mai napig olyan szoros kapcsolat lenne közöttünk, mint anno volt, meg sem kellett volna ezt kérdeznie, még pakolni is segítettem volna azonnal. De így, hogy évek óta nem beszéltünk, semmi kapcsolatunk nem volt, nem érzem azt, hogy ez az én gondom, feladatom lenne.