Mi a véleményed? Ilyen esetben az anyának uralkodni kellene magán? (hosszú, lent részletezem)

Én az arany közepet tartom jó megoldásnak. Nálunk is az elfolytott érzelmek működtek anno és egyértelműen azt érzem, hogy ez nem jó út. De nyilván a gyerekek nyakába önteni minden sz*rt sem jó taktika.

Szerintem semmi baj nincs azzal, ha kimutatjuk az érzéseinket, sőt... Ebből tanulják meg a gyerekek, hogy ők is felvállalhatják őket és bizonyos szintig azt is, hogy hogyan kezelhetik az ezeket. A gyerekekre és rádnézve is káros, ha elnyomod magadban az érzéseidet.

Apuka részéről ez nem fair elvárás! Nem ellene uszítod őket, innentől kezdve meg nehogy már még te legyél a hibás azért, amiért az élete, illetve a gyerekekkel való kapcsolata úgy alakul, ahogy... Állj ki magadért! Jogos van szarul érezni magad és jogod van ezt kimutatni. Nyilván kultúráltan persze.

Nem robot, nem kell titkolnia a gyerek előtt, hogy szomorú, dühös stb., nem kell állandóan mosolgyó maszkot viselni, de olyasmit mondani, hogy "apára haragudni kell, mert elköltözött egy másik nőhöz, és ezért anya szomorú' az nagyon nem ajánlott.

A gyermek(ek) korától/érettségétől függően el lehet ezt normálisan, a másik szülő kutyázása nélkül is mondani. Érthető a düh, a csalódottság, a fájdalom, de a férjed téged hagyott el, nem a gyerekét, bármennyire is nehéz támogatnod kell abban, hogy szoros maradjon a kapcsolata a gyerekkel. Most nyilván nem egy aggresszív vagy alkoholista apáról beszélve. Majd hogy mi lesz később, mennyire marad jó apja a gyereknek az majd egy későbbi történet lesz.

"Apával sokat vitatkoztunk/veszekedtünk, nem értettünk már egyet sok mindenben/nem tudtunk megegyezni a dolgokban, haragszunk egymásra, apu pedig most elköltözik, ezért én szomorú/dühös vagyok, ezért sírok/vagyok dühös mostanában többször."

A "másik nőt" nem is szükséges beleszőni a mondandóba.

Szerintem nem elvárható. Én anyám is mindent magába fojtott, aztán néha meg apróságok miatt robbant. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha akkor lett volna dühös mérsékelten, amikor az események indokolttá tették, nem utólag rajtam csattant volna a harag valami faxság miatt, aminek nem is volt hozzá köze.

Azt meg leszrnám, hogy a férfinek ez nem tetszik. Tán mosolyogni kéne hozzá, hogy elhagyott, azért, hogy neki az új pinával könnyebb legyen, amikor kéthetente egyszer nála vannak a gyerekek? Hogyne bmeg...

Szerintem káros lenne, ha eltitkolá a gyerekek elől, hogy rosszul érzi magát. Olyan, mint egy hazugság. És ez az eltitkolás sosem lehet 100%-os, a kicsik megérzik, plusz irreális is, hogy elhagy a legkedvesebb párom és nem is vagyok szomorú?

Szóval mindenképp hamis mintát adna ezzel az anya. Nem kell a sztori részleteit ecsetelni, de egyszerűen fogalmazva el lehet mondani. Apa már nem szeret, már nem lakik velünk, emiatt szomorú vagyok.

10# A gyerekeit is elhagyta. Fizikailag legalábbis, és ezt a gyerekek is így élik meg. Az "apa csak külön költözött" szépen hangzik, de valójában azt jelenti a gyereknek, hogy "apa nincs itt, apa elment".

Abban viszont egyetértek, hogy az anyának, amennyire bír magán uralkodni, nem kellene azzal nehezítenie a gyerekek helyzetét, hogy látni sem hajlandó az apát. Szóval szerintem a kérdésre a válasz az, hogy valamennyire uralkodnia kellene magán, nem kell bájologni az elvált férjjel, de legalább egy civilizált ismerősi szinten fent kellene tartania az életben is a kapcsolatot, hogy a gyerekek ne zavarodjanak össze aközött, hogy "ti azért szeressétek, de anya utálja és haragszik rá". Szerintem egy gyereknek, aki szereti az anyját, természetes reakciója, hogy aki anyát bántja, aki anyával nem bánik szépen, azt én nem fogom szeretni.

18-as tökéletesen leírta egyébként szerintem.