Megvennétek a gyereknek amit az apja ígért, de átverte?
Figyelt kérdés
A volt férjem nem először veri át a gyereket. 1 hónapja ígért neki pénzt. Azóta sem kapta meg, holott ő ígérte meg, mivel a gyerek említett neki egy játékot amit szeretne. Sajnos ez már nem az első eset, a biciklitől kezdve mindent én vettem, persze arra is azt mondta neki, hogy megveszi. Én nem tudom folyamatosan teljesíteni az apja ígéreteit. A gyerek szemében persze ilyenkor én vagyok a rossz. Mit tegyek?
5 éves.
2023. ápr. 10. 19:23
1/10 anonim válasza:
Beszélj a férjeddel, ne idergessen a levegőbe a gyereket, mert neked kell az ő ígéreteit teljesítened.
2/10 A kérdező kommentje:
Hiába beszélek vele, ez nem az első eset sajnos. Állandóan hazudik.
2023. ápr. 10. 19:35
3/10 anonim válasza:
"mert neked kell az ő ígéreteit teljesítened"
Nem kell. Az 5 éves már felfogja, hogy figyelj kicsim, ezt apád ígérte meg, nem én, úgyhogy őt nyektesd.
4/10 A kérdező kommentje:
Nem tudja az apjának mondani, és nem is meri, havonta egyszer jön, akkor sem viszi el. Nyári hónapokban meg egyáltalán nem jön, nem is érdeklődik. Szeptember felé ismét felbukkan, mintha semmi sem történt volna, pedig itt lakik 20 percre.
2023. ápr. 10. 19:46
5/10 anonim válasza:
De miért te vagy a rossz a szemében? Nem te ígérted meg, hanem az apja. Rá kell hogy nehezteljen.
6/10 A kérdező kommentje:
Ilyenkor nagyon csalódott és dühös, szerintem rajtam vezeti le a feszültséget. Az apjához még szólni is alig mer, fél tőle.
2023. ápr. 10. 21:30
7/10 anonim válasza:
Ha megy és ott a gyerek akkor kérdezz rá hol van pl a bicikli...
8/10 anonim válasza:
Az én apám is ilyen volt és nekem eszembe nem jutott anyamom levezetni a feszültséget. Gyerek, nem huyle, előbb utóbb rajon, semmit nem kell elhinni, amit apuci mond vagy ígér. Neked egyiket sem kell teljesíteni.
9/10 anonim válasza:
Persze, hogy nem hülye a gyerek. Azért veled akarja megvetetni az apja álltal ígért cuccokat, mert tudja, hogy meg fogod venni. Állj a sarkadra! Közlöd vele, hogy nem, és ennyi. Lehet egy ideig duzzogni fog, de majd rájön, hogy úgysem kapja meg, és abbahagyja.
10/10 A kérdező kommentje:
Sajnos a 9-es válaszoló így van. Ilyenkor annyira sajnálom, és tényleg többször megvettem amit az apja ígért. De ma sikerült nemet mondani, volt duzzogás, de nem tartott sokáig. Attól függetlenül sajnálom nagyon, de mindent nem tudok megvenni.
2023. ápr. 11. 18:40
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!