Szerintetek megéri a gyereknevelés az összes nehézség, teher ellenére? Ti élvezitek?

Határozottan NEM éri meg. Annyi fájdalmat soha azelőtt nem kaptam, mint a gyerekemtől. Nyilván vannak jó pillanatok, de ha egyenleget vonnék, nem lenne a válasz.

Ez nem olyan műfaj, ami megéri.

Csinálod, mert ezt akartad, nincs visszaút.

Én sem a "megéri" szót használnám rá, mert mit jelent ez egyáltalán? :D A megéri kifejezést olyasmire használom, amikor egyszer bevállalok valami nehézséget, aztán később profitálok belőle. A gyerekvállalás nem ilyen, az amellett, hogy nem csak egyszeri nehézség (haha, bárcsak a nehézségek megszűnnének a szüléssel), még csak nem is mondhatnám "profitábilisnak", mert ugye, nem azért vállal gyereket az ember, hogy majd öreg korában legyen, aki kifizeti neki az öregek otthonát meg ilyenek. Csak simán bevállalod, mert szeretnél gyereket, ahogy a #12 is írja, csinálod, mert akartad, nem azért, mert megéri.

De én összességében imádok anyuka lenni. Ha tehetném, megállítanám az időt most, ahol van, és ebben a kis burokban élnék örökké. 4 hónapos a kisebbik lányom, a nagy már 2,5 éves. Most vagyok életemben a legboldogabb. A kicsi most éli a legcukibb baba-korát, amikor még kis gömböc mindenütt, vigyorog mindenkire, forog-kapálózik, de még nem rombol, nem kell neki külön főzni meg mittudomén, összességében kis energiabefektetést igényel (az éjszakázásoktól most nagylelkűen tekintsünk el). A nővérével meg már lehet csinálni mindenfélét, kézműveskedni, játszani, jókat beszélgetni, sütni-főzni, mesélni, szóval csupa olyan dolgot, amit a gyerekvállalás előtt elképzeltem, hogy majd csinálni fogunk (itt meg a dackorszak járulékaitól tekintsünk el :D ). Imádom az életünket jelenleg, és soha egy pillanatig sem csinálnám másképp. Boldog vagyok a lányaimmal, minden nehézség ellenére is. De még így sem azt mondanám, hogy megéri, hanem inkább azt, hogy jól döntöttem, amikor őket, ezt az életet választottam.

Nem szeretem ezt a szófordulatot hogy "megéri". Ez így nem értelmezhető ebben a vonatkozásban nem tudom miért terjedt el ennyire. Azt sugallja hogy egy picit szenvedni kell az elején de aztán jön a kánaán.

Folyamatosan hullámvölgyek vannak, mindig van ami szerethető és nehéz is benne.

Szülés után volt bennem olyan gondolat hogy nagyon nem kellett volna ezt bevállalni mégse, annyira nehéz volt átállni meg megtanulni hogy mit hogyan mikor.

De aztán azóta folyamatosan jobb, még mindig vannak pillanataim mikor megbánom, de elmúlik.

Összességében jól érzem magam, habár mindig van bennem egy várakozás a jövő felé, hogy majd könnyebb lesz ha...közben akkor más miatt lesz nehéz.

Sok nehézséggel és negatív érzéssel is jár, amihez joga van a szülőknek, mivel nem könnyű. Nem szabad egymást vagy önmagunkat ostorozni ezért. Ilyen az élet, tele van örömmel és szomorúsággal is.

"mert nekik vannak gyereknevelési gondjaik, problémás gyerekük, hiszen a gyerek érzi rajtuk, hogy nem lenne rá valójában szükség"

Persze. Bizonyára azért született eleve oxigénhiánnyal a gyerekem, amitől "problémás", mert előre érezte hogy szar anyja leszek, igaz?