Más és félt a "gyerektől", a szülés utáni depressziótól és hogy jó anya lesz-e?

Az utolsó hetekben már én is paráztam, de ez már szerintem annak köszönhető, hogy a finishben van az ember és mostmár tényleg minden megváltozik nem sokára. Engem rendesen kicsinált idegileg a "bármelyik pillanatban jöhet" érzete.

Aztán a baby blues, a nem alvás, a kavarodó gondolatok, a "nekem már sosem lesz normális életem" érzés be is ütött olyan szinten, hogy életem legnehezebb heteinek éltem meg az első időszakot. Engem az zaklatott fel nagyon, amikor valaki azt mondta, hogy "jaaaj ez a legboldogabb időszak, ennél már csak rosszabb lesz... kis gyerek kis gond." Az ilyenektől komolyan azt éreztem, hogy valamit nagyon rosszul csinálok. A szoptatás sem ment jól, teljesen elvesztettem önmagam, lenullázódott az egom, nagyon nehéz volt. Aztán egyre könnyebb lett. A legjobb tanácsom az akkori énemnek az lett volna, hogy "ÁLLJ, vegyél egy nagy levegőt, nyugodj meg, szorítsd össze a fogaid és gyerünk tovább előre, könnyebb lesz, csak idő kérdése!"