Miért nem elég nekik ez az ütemű fogyás?

Január 20-án született meg a második babám. Túlsúllyal kezdtem a terhességet, 162 cm magasságomhoz 74 kg voltam terhesség előtt, 80 kg-val mentem szülni. Elsőnél ugyanennyi voltam. 75 kg voltam, mikor hazaértünk a kórházból, konkrétan nem is látszott rajtam, hogy szültem, annyira nem is volt már hasam sem. Itthon volt velünk a férjem az első hétben, de utána vissza kellett mennie dolgozni, azóta egyedül viszem a háztartást, ellátom a gyerekeket, segítségm nincsen, csak a férjem, ha itthon van. Egész nap pörgés van a nagyobb mellett, igazi energia bomba, és rengeteget játszunk, mozgunk együtt, a pici meg váltja őt éjszaka. A szülés óta eltelt idő alatt 11 kiló ment le eddig összesen, most 69 kg vagyok.

Tudom, hogy van még rajtam felesleg, meg is akarok szabadulni tőle, de még nem érzem, hogy tudnék a napi amúgy is aktív rutin mellett még edzeni is, főleg nem úgy, hogy szüléskor sérült a gátam, 10 öltéssel varrták össze. Mégis mindenki azzal jön, hogy mikor fogom már végre leadni a többit. Terhesség előtt meg mindig azzal jöttek, hogy ne fogynak, mert felesleges, így is jól nézek ki, de ez mindegy.

Nem értem, hogy miért vannak erre ennyire rápörögve, annyira elkeserítő az egész. A családomban anyai részről sok unokatesóm van, sokan mostanában szültek, vagy született gyerekük. Amióta szültem, mindenkitől csak azt hallom, hogy xy már szülés után egy héttel ilyen meg olyan bomba formában volt és nem értik, hogy én miért nem vagyok képes végre összeszedni magamat. Például anyámék és anyósomék itt voltak tegnap vacsorára a szülinapomat ünnepelni. Anyám és anyósom meg együtt rám szólt, hogy miért eszek annyit, így nem fogok lefogyni sohasem. Annyira bántott a dolog, hogy meg sem tudtam szólalni, férjem mondta nekik, hogy a másfél éves nagyobb gyerekünk többet eszik konkrétan, mint én. Utána mondtam, hogy keveset is eszek, még nem is mozoghatok a gátsérülés miatt, ráadásul a koplalás nem segít sem lefogyni, sem abban, hogy tudjak szoptatni (amivel amúgy is gondjaim vannak, fele annyi tejem van, mint kellene, de ezzel is folyton megkapom a kritikát, hogy minek pótolok tápszerrel, de ez más kérdés). Anyám erre csak annyit mondott, hogy nem befolyásolja a szoptatást az étkezés.

Már nem tudom, mit csináljak, tegnap is annyira elment a kedvem az egésztől, hogy nem tudtam megenni az ételt ezután. A férjem azt mondta, ne foglalkozzak velük, mert csak azt fogják elérni, hogy depressziós legyek, vagy étkezési zavarom legyen.

Én nem akarom egyiket sem, de nem tudom, hogyan tudnám megértetni velük, hogy fáj, hogy ennyire kritizálnak csak.

Három hét alatt 11 kiló miért nem elég nekik?