Miért ítélik el az embert, ha őszintén leírja, hogy a gyerek nevelés nem neki való?

Azért, mert rengeteg a hasonszőrű ember (nő és férfi egyaránt), aki pont ugyanúgy érez és beugrott a gyerekvállalásba, ezért próbálják agresszióval lereagálni az amúgy teljesen valódi érzést mások esetében.

Sokkal többen vannak akik a hátul közepére kívánják az egész gyerekvállalást, mint ahányan bevallják. Hozzáteszem hogy nemcsak fullban lehet utálni az egészet, ennek sok árnyalata van. Legalábbis a környezetemben egy csomóan vannak akik állítják hogy mennyire imádják a gyereküket meg minden percet vele töltenek - annyira, hogy Facebookon lógás meg minden alternatív tevékenység az áldott gyermekkel töltött idő helyett. Különösen látszik hosszú távon, hogy hányan foglalkoznak érdemben a gyerekeikkel. Csak ezt valaki belátja, más meg nem...

Én pontosan úgy érzek, ahogy te.

1 éves a kislányom és hát ez az egész gyerekvállalás nem nekem való.

Nagyon nem.

A baba születése után tanácsadóhoz jártam, és most hárman apával együtt járunk pszichológushoz.

1 éves, most már inkább kisgyerek, mint baba, így azért már sokkal jobban tudok kapcsolódni hozzá.

De a nehézségeket a hátam közepére sem kívánom.

Gyerek előtt lövésem sem volt, hogy valójában miről is szól az anyaság (ha volt is, mindenhol azt olvasni h bármi nehézség van, 100%-an megéri minden).

Egyenlőre én most még a nagy szenvedés kis öröm fázisában vagyok.

Sokszor érzem azt, hogy utálom az életemet.

A kialvatlanságot rosszabbul viselem, mint az átlag, ezt előtte is tudtam, de hogy 1 év után se fogok még kb se normálisan aludni, azt nem láttam előre.

Sok olyan van amit nem mondanak el gyerekvállalás előtt, amit csak a saját bőrünkön tapasztalunk meg.

Nekem nem lesz több gyerek, eszem ágában sincs még egyet vállalni (szülni főképp nem, ha akarnék is még gyereket, akkor csak örökbefogadással).

Nem hangoztatom, de segítséget kértem.

A gyermek ebből az egészből egyáltalán semmit nem érzékel, semmilyen szinten nem éreztetem vele, hogy ez az egész nekem rossz.