Dolgozó Anyukák, hogy bírjátok egyedül hozni-vinni a gyerekeiteket?
A kérdésem csak a dolgozó Anyukákhoz szól, azon belül is azokhoz, akik egyedül oldják meg, hogy reggel bölcsibe/oviba/iskolába viszik a gyerekeket, majd délután el is hozzák. Hogy bírjátok?
Én még csak szeptember óta csinálom ezt, de már most fáradt vagyok. El se tudom képzelni, hogy fog ez működni évekig. Persze a gyerekek idővel önállóbbak lesznek. De most szörnyűek a reggelek, tiszta idegfeszültség, hogy időben elkészüljünk és én is beérjek dolgozni. A délután pedig újra rohanás, hogy időben odaérjek értük.
9 ez nagyon fura a bölcsikben 8 kor van a reggeli, tanultam és bölcsiben dolgozom.
Voltam olyan bölcsiba ahhol 8;30 kor volt de azért mert addig nagyon gyerek sem volt.
Nálunk az oviba 8-9 ig kapnak reggelit. Az ovukban meg folyamatos a reggeliztetés ahogy érkeznek esznek 8-9 ig.
Gondolkoztam én is rajta hogy oldanám meg. Leginkább olyan munkahelyet keresnék, ami közel van a lakásomhoz, de ideális a home office lenne.
Most reggel 6:30kor kelünk, 7:00kor indulunk, 5 perc kocsival az ovi. Utána én be a munkahelyemen, éppen beérek nyolcra, 45 perc az út. Mivel ötig dolgozom, így esélyem sincs elhozni a gyereket csak este hatkor, a hivatalos záráskor, és utána mehetek még boltba, otthon vacsorát csinalni, a gyereket meg nem láttam egész nap. Szörnyű. Fél ötkor hozzák el, de így is az utolsók között van, hatkor már nem szokott égni a lámpa az oviban, addigra tuti már mindenki hazament.
Ha mondjuk 20 percre lenne a munkahelyem, simán meg tudnám oldani egyedül is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!