4-4,5 èv korkülönbsèg?

Az az igazság, hogy te érzed, nálatok mennyi az ideális.

Én soknak érzem, de lehet, hogy valaki más kevésnek, te meg pont optimálisnak. Nagyon szubjektív.

Az én véleményem szerint ha kisebb a korkülönbség (2-3 év), jobban elvannak együtt a gyerekek.

Köztem és a húgom között 9 év van, nincs a mi kapcsolatunknál szorosabb testvéri kötelék! Én most várom a babámat 26 évesen. Ő pedig fiatal keresztanya lesz, amit még nen tud, de már most nagyon várja a kicsit.

Nem a kor fogja meghatározni a kapcsolat minőséget. Mindig van mindennek előnye és hátránya.

Akkor legyen kistesó, ha készen álltok rá, hidd el, tökéletes lesz.

Nálunk négy és fél év van köztem és az öcsém között, most kezdett szorosabb lenni a viszonyunk 30 fölött. Szerintem elsősorban nem a korkülönbségen múlik, ismerek olyat, ahol ugyanennyi korkülönbség van, és nagyon közeli a kapcsolat a tesók között (és velünk egykorúak).

Nálunk szerintem azt rontották el a szüleim, hogy az öcsémtől is ugyanazt a (tanulmányi) teljesítményt várták el, amit tőlem, és én voltam a "bezzeg" (ezen nem segített, hogy ugyanabba az általános iskolába jártunk, mert sajnos sok hülye tanár is mondogatta ezt neki), és nem fogadták el, hogy neki más az érdeklődési köre, kevésbé szeret pl olvasni, mint én, ilyesmik. Úgy látom, a mai napig nem tudják megemészteni, hogy ő nem értelmiségi foglalkozású lett, pedig tök boldog abban, amit csinál (és jól is keres).

Ezzel egyidőben őt a kisebb teljesítményért is gazdagon jutalmazták, amiért persze én gyerekként tök féltékeny voltam, úgyhogy sajnos nagyon félrement ezeken a mi kapcsolatunk, és csak felnőttként találtunk vissza egymáshoz.

Ezeket csak azért írom le, hogy 1) nem a korkülönbség számít, 2) szerintem ezek megelőzhetőek több tudatossággal.

Még annyit hozzá fűznék, hogy van egy öcsém is, aki 2 évvel fiatalabb nálam. Fele annyira sincs olyan jó viszonyunk, mint a 9 évvel fiatalabb hugommal.

#3 voltam.

Nálunk 4 év a korkülönbség, és felnőtt korunkig nem igazán volt jó.

Amikor én már iskolába készültem, ő még óvodás volt. Sose egy játékkal játszottunk, mert mire már meguntam, "kimőttem" a társasjátékot, ő akkor kezdett bele. Mire már volt egy kis futball tudásom, ő még mindig csak a passzolgatást tudta.

Túl nagy volt a korkülönbség ahhoz, hogy normálisan focizzunk, társasozzunk, fogócskázzunk, mert ő volt a kicsi, én voltam a nagy, és mindig le kellett fejlődnöm az ő szintjére, hogy tudjunk játszani, ami már nem volt önfeledt játék. Ez kiskamaszkoromban még jobban kiütközött, amikor én már kinőttem a játékokból, ő meg játszani akart.

Tesom es koztem 2,5 ev van, en vagyok az idosebb, nem szerettem vele jatszani, meg felnottkent is felemlegeti olykor. 12 eves volt, mikor joban kezdtunk lenni, es azota nagyon szoros a kapcsolatunk. Mar 30 folottiek vagyunk, barmit megbeszelhetek vele, a gyerekeim a sajatjaikent szereti, es rengeteget foglalkozik veluk, es nekem is ott segit, ahol csak tud. De kicsikent nem jatszottunk el jol, hiaba a kis korkulonbseg, en magamnakvalo tipus voltam.

A gyerekeim kozott 3 ev 9 honap van. Nekunk nagyon idealis. A nagy nagyon sokat ebredt, nem is tudom, hogy birtuk volna. A szemelyisege nagyon kifele fordulo, igenyli a tarsasagot, de 2,5-3 eves kora kozott a bolcsiben is nehezen viselte, ha mas hozzanyult ahhoz, amuvel o jatszott, es ahogy a kicsit elnezem, ez eletkori sajatossag, nalunk legalabbis nagyon nehez lett volna egy sokkal kisebb korkulonbseg. Most a kicsi 3 eves, a nagy hamarosan 7, es jol eljatszanak egyutt. Igyis van azert rengeteg vita, de egyre kevesebb.

Nagymamam es a huga kozott 2 ev volt, nagyon rossz volt a kapcsolatuk egesz eletukben, az occse es kozte 19 ev volt, es imadtak egymast (ahogy nagymam huga es az occse is). Szerintem ez szemelyiseg- es neveltetesfuggo, illetve van meg sok egyeb faktor, amit nem lehet kiszurni.