Mikor kezdődött a gyerekednél az "én jobban tudom" korszak? Egyáltalán korszak ez?

Az agyamra megy vele, olyan 6 évesen kezdődött nála, hogy ő már nagy, nem kicsi, és azóta csak fokozódik, tekintélytisztelet nulla, realitásérzék nulla. Persze tudom, hogy tudja, hogy kicsi és nem ért semmihez, nem tud megoldani dolgokat, nem ismer dolgokat, nem mer megtenni dolgokat, de olyan rohadt beképzelt nagyképű szájhős, aki a hibát keresi a másikban, hogy a falra mászom tőle(meg mások is). Mellékszál, hogy korabeli barátnője 1-2 éve vette fel ezt a stílust, ami az enyémnek már 3 éve megvan, a másik kislány is kikészít másokat, és egy, az enyémtől független barátnője is ilyen a kislánynak, tehát ez az ő sulijában is jelen van, az én lányom egyik osztálytársa ilyen csak, utálják egymást, de az a kislány is ez a jobban tudom típus. Többiek rendesek.

Olyan pl, hogy nem mer bemenni a szobába, ha ott egy légy, de ő felfedezné a dzsungelt és elbánna a nagy rovarokkal, ami az egyik mesében van és kétszer lecsapná a mérgespókot is és te béna vagy, ha megijedsz a poloskától a sötétben vagy nem kézzel rakod ki a pókot. Vagy pl nem mer egyedül aludni sem, nem tud rengeteg mindent a világ működéséről, de ingatlanügyekbe, műszaki dolgokba, oktatási dolgokba(véletlen elkapott felnőtt beszélgetések) meg bármibe belekotnyeleskedik és jobban tudja, és úgy csinál, mintha te hülye lennél, de akkora mértékű marhasággal, hogy az ember agya leszakad tőle. Ha belekérdezel, hogy rávilágíts mennyire nem tud semmit, totál szégyentelen. Most épp azon buktam ki, hogy elrontott egy összeadást, amit már 4 éve is tudott, mondtam, hogy ellenőrizze, közölte, hogy az jó és ellenőrizte, mikor láttam, hogy nem ellenőrzött. 3x játszottuk el ezt az ellenőrzős dolgot(4+2 nem hét), le akartam vele számoltatni az ujjain, de tiltakozott és kiabált, hogy ő jól csinálta és én hülye vagyok, hogy nem tudom rendesen, ő jól csinálta! Persze helyre raktam a túlfejlett egóját, kiszámoltattam vele az ujjain, de semmi megbánás nem volt benne utána, csak hogy "jaa tényleg". És ez csak egy, téli szünet óta sok ilyen van, de a sulijában is gond ez a magatartás, az osztálytársai okoskodónak tartják, és a tanárnővel is volt már összetűzése ilyen neki igaza van és a másik téved miatt.. Egyszerűen nem látja a hibáját, azt hiszi tévedhetetlen és kikéri magának, hogy kicsi, mikor az ember derekáig ér fel, tudása meg szinte semmi egy felnőtthöz képest.

Nem az önállóság hiányzik, kap lehetőségeket, csak nem él velük, nem csinálja. Pl berendezhetné a szekrényét(nem meri/akarja), leküldöm dolgokért a kertbe(néha mer, néha nem, nem akarja), átküldtem a szomszédhoz(nem mer egyedül lenni kerítésen kívül), megmoshatná a saját haját, készíthette volna a mézeskalács formázását, elláthatná az állatát élelemmel, díszíthette volna a fát, választhat magának itthonra ruhát, ételt is sokszor, aludhatna egyedül, de nem akar. Átszabja a szabályokat is, mert ő jobban tudja(pl mézeskalácsnál nem lisztezett, bele is ragadt a formába a tészta, direkt hagyta ki és hiszti volt utána) Érzem, hogy többnek gondolja magát, mint ami és fogalmam sincs, miért nem elégedett, mert ugyan több területen alulteljesít a korához képest pl a leírtakban, de más dolgokban meg kimagasló. Nem értem miért felnőttekhez méri magát, mikor csak korabeli gyerekekhez "kellene", ő nem egy súlycsoport felnőttekkel, nem kell annak lennie, és hiába mondom, nem fogja fel, esküszöm direkt ragaszkodik a hülyeséghez vagy fogalmam sincs.

Mintha elfelejtené, hogy gyerek, amit értenék is, ha felnőtt dolgokat kellene tennie, de semmi ilyet nem tesz, tehát nincs esélye "minifelnőtt létre", szinte semmi házimunka(csak néha szobarend, de az is ritkán és segítséggel), meg babusgatás, bátorítás megy, kierőszakolt elvárásokkal, mint pl az önállóság apró dolgokban, akár csak mosson fogat egyedül magától.

Elvileg lélektani érés a kisiskolás korosztálynál, de nem lehet mindegyik ilyen elviselhetetlen, ráadásul a fiúk tök rendben vannak baráti körében is, meg az osztályában is. Ha összetalálkoznak a játszótéren a lányokkal, kész pokol, amilyen hangsúllyal beszélnek velünk, ráerősítenek egymásra, de az én gyerekem engem jobban idegesít ugye, főleg mivel neki időszakonként vannak ilyen dolgai.

Legutóbb kétségbevonták a másik szülő sportteljesítményét, teljesen abszurd volt, nehogymár két másodikos mondja meg, hogy az egyik felnőtt tényleg indult-e tollasversenyen és kifigurázva nevetgélnek rajta, kikérdeznék a szabályokról, amikről egyébként nekik fogalmuk sincs, mert ha megkérdezzük milyen labdával játsszák a tollast, azt mondják kerek. Szóval nagyon csúnya-buta viselkedésük van, ami instant provokáció, de MIÉRT? És nem fix ember iránt, mert több helyen is van ilyen gond, ahol valaki többet tud náluk, akár felnőtt, akár gyerek, ahol esélyt látnak pöffeszkedni és magukat sztárolni a másikban hibát keresni, ott lecsapnak. Persze tudnak kedvesek is lenni, együttérzőek meg ilyesmi, de ez a viselkedés kiöli az emberből a kedves érzéseket.

Ilyeneknél amúgy szigorral lépünk fel és elmondjuk mit csinálnak rosszul, de semmi haszna, csak reménykedek, hogy valami személyiség-érési folyamat része, ami az enyémnél hamarabb kapcsolt be(korábban estek ki a fogai is) és hamarabb múlik el talán..