Melyik a legnehezebb korszak egy enyhe autista gyerekkel?

1 éves kortól 3,5 ig rohadt kemény volt, majd 4,5től volt egy durva fél év..

Most 6,5 éppen rendben vannak a dolgok, de most is van random hosszabb rövidebb mélypont egy ideje tartó javulás után szertezúzva az összes eddigi reményed, hogy sikerül közel átlagosra felhozni a viselkedését és nem lesz benne annyira kirívó dolog, haladtok, fejlődik történik valami és bumm te teljesen összetörsz megint mert olyat produkál, amit évek óta nem, vagy valami egészen más kirívó dolgot.

Gondolom kamaszként nehezebb lesz, de akkor már elég értelmes lesz, szóval gondolom csak hozzáállás kérdés. Meg abban reménykedek, hogy idővel megtanulja kontrollálni magát vagy helyettesítő viselkedést alkalmazni, mert ő is ismerkedik magával.. Most pl teljesen tudja, hogy nincs rendben mikor kiakad és pillanatok alatt rájön, hogy ez nem oké, úgy néz ki, hogy magából kikelve üvölt, egy pillanat tiszta, bocsánatot kér, majd még be sem fejezte a bocsánatkérést tényleg pár másodperc és üvölt tovább, aztán kiakad, hogy ő nem akarta/akarja ezt csinálni és megint üvölt. Más helyzetek is vannak persze, de azok lazábbak.

Igaz, mindegyik korszak kemény, a fiam 14 éves, most nagyon nehéz megértenünk egymást vele. Dührohamok, visszafeleselések stb.

De az első ovis éve sem volt piskóta, na, akkor is nagyon tehetetlennek éreztem magam.

Van könnyebb korszak is? Ha igen, remélem egyszer nekünk is szerencsénk lesz hozzá!

A nagyom 11 éves. Figyelemzavaros is, csak hogy mindenkinek egyszerűbb legyen. Ma pl simán lemaradt az egyik digitális óráról, mert nem tudta a jelszót a programjukhoz és ahelyett hogy szólt volna, ott ült több mint egy órát a telefonnal a kezében, fülhallgatóval a fején és csak néha beszélt, naivan azt gondoltam minden rendben (én addig a középsővel matekoztam). Mikor rákérdeztem, hogy miért nem szólt kibökte, hogy óra alatt csöndben kell lenni. ÁÁÁÁÁÁ

A kicsi 6 éves. Ő sajnos nem az enyhén érintett kategória. Dühroham, üvöltés, sikítás, még nem beszél, a neki nem tetsző képkártyákat lehúzza a wc-n (legalább már szobatiszta), a napirendet rendszeresen szétszórja stb... Azt viszont el kell ismernem, hogy jobb mint egy éve.

Hogy őszinte legyek, szerintem mindig a jobb periódusoknak kell örülni és abból kell erőt meríteni azokhoz amikor úgy érzed, hogy elviselhetetlen a helyzet és feladod. Nekem ez eddig még mindig bejött!

Jajj így leírás alapján mennyire együttérzek a 11 éves kissráccal..

Emlékszem mennyire felőrölt a szorongás, ha elfelejtettem valamit, megalázó volt mástól megkérdezni, úgy éreztem béna vagyok, amiért nem jegyeztem meg, biztos csak velem fordul elő ilyesmi és inkább kihagytam valami marhaságot mondva, minthogy szólni, kérdezni merjek, beismerjem, hogy megint nem ment, vagy leégjek, hogy nincsenek barátaim, nincs kitől megkérdeznem, vagy hogy megint mindenki tudja, hogy nekem kell mások információin csüngeni..

Remélem 6os megölelted szegény srácot, egy csomó középsulis emlékem előjött, engem is csak szidtak(pl volt, hogy elfelejtettem kirándulást, és inkább ellógtam, minthogy kiderüljön) érte és kinéztek az osztálytársaim, pedig NT vagyok.