Olvasnál ilyen adventi olvasókönyvből a gyerekednek?
"Ezek a történetek hatéves kortól mindenkinek szólnak, s tán mindnyájunknak segítenek, hogy egy kicsit jobbak legyünk, és tisztultabb szívvel ünnepelhessünk."
"Erre mintha össze dőlt volna a világ, megmozdultak a vasemberek: leírhatatlan dühvel vetették magukat a gyerekekre. Többeket a lábacskájuknál fogva megragadtak, s mint hajítólövedéket a lámpák és virágfüzérek között a korlátokon át az udvar márványpadlózatára vetettek, ahol szétloccsant fejecskéjük. Másokat kardal szíven szúrtak, s voltak, akiket először falhoz csapkodtak, aztán dobták az udvarra."
Ez csak egy idézet, a legdúrvább amit kiemelnék, de még számtalan aggályos történetet tartalmaz a könyv.
És ez ebben benne van?
Amugy meg nem olvasnék.
Igen, különböző karácsony vagy keresztény vallási témájú művek vannak benne más íróktól amiből időztem konkrétan.
Selma Lagerlöf: A betlehemi gyermek
De vannak még jó sztorik.
Gárdonyi Géza - Harangozóék Karácsonya
Itt elverik a gyereket karácsonykor, mert haza hozta a templom előtt hagyott kisgyermeket, mert ő kis szegények, hogy nevelnék fel. Aztán mikor kiderül hogy pénzt is hagytak a gyerekhez, hirtelen összeveszekszik rajta a komaság hogy kié legyen a gyerek.(pénz) Végül amelyik család gyereke találta megtartják. Erkölcsi tanulság nincs.
Selma Lagerlöf: A bölcsek kútja
Három Gábeszi bölcs, akik koldusok voltak, mindenki nyomorultnak nézte őket, mert az egyik aggastyán, a másik leprás, a harmadik meg néger. A történet feloldozása, az agg megfiatalodik, a leprás meggyógyul, a néger meg kifehéredik...
Móra Ferenc Jézuska Öltöztetéséről
A gyerekektől követel karácsonykor ínségadót a tanító az egyháznak. A rongyos szegénygyerektől is, akinek az anyja nem tud adni, de nem akar megszégyenülni, ezért az anyjától lop abból a pénzből, ami igazából azé akit az anyja szolgál. Erkölcsi tanulság nincs.
Meg pár történet aminek alapja valami bibliai momentum, de abszolút nem bibliai fiktív körítés költve hozzá.
Eskü borzalmas dolgokkal van tele ez a könyv. Nem tudom hogy szánhatták gyerekeknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!