Milyen érzést váltott ki belőled, mikor gyermeked óvodás lett?

Engem sokkolt, hogy igy rohan az idõ. A legnagyobb lányom bölcsis volt elõtte, de igy is fura èrzès volt, mert ovis koromra már egèsz tisztán emlèkszem ès hihetetlen volt, hogy már õ is ekkora. A közèpsõ lányomnál rutinosabb voltam, de nála is aggódtam, mert õ itthonról ment oviba ès fèltem, hogy sokat fog sirni. Nem igy lett.

Én elég lelkizős típusú anyuka vagyok, ezért mindkét lányom oviba kerülése eléggé elszomorított:) Sajnáltam, hogy így elszaladt az idő, már nem csak velem van, nem csak tőlem tanul, nem csak velem érzi jól magát. A középső lányom talán éppen ezért 4 évesen kezdte csak az ovit. Valahogy úgy éreztem, őt többet kell gyámolítani, olyan kicsinek láttam. Azóta eléggé felélénkült, most elsős;)

szakadt meg a szivem, az volt az erzesem, hogy elveszitem, hogy mostmar nem lehetek eletenek minden perceben jelen, ugyanakkor a jozan eszem tudta, hogy mar szukseges a korabeliek tarsasaga, a kozosseg. nem is tudom neki volt nagyobb trauma vagy nekem az ovoda kezdes. persze ezt nem mutattam ki neki, az ovodarol mint erdemrol beszeltem, hogy mostmar o is oda jarhat. most masodik eve ovizik, mar elmult ez a kezdeti rossz erzesem, most is varom, hogy utana menjek delben, ki nem hagynam, hogy en vigyem es en hozzam. szeret ovodaba jarni es ennek en nagyon orulok :)