Mit tegyek, hogyha nem szeretem úgy a gyerekemet, ahogy egy anyának kellene szeretni a gyerekét?

El ne hidd hogy mindenki olyan, hogy megveszik 10 perc különtöltött idő után :D

Erre azt szoktam mondani hogy mennyire mondják, hogy juj nehogy a pároddal (egy felnőttel!) egy helyen dolgozzatok mert a sok együtt töltött idő megöli a kapcsolatot, de egy örökmozgó, türelmetlen gyerekkel elvárás hogy össze legyen nőve az anyjával, hahaha. :D

Nekem is lassan indult a kötődés, hasfájás, majd tulajdonképp 4-8 hós kora között brutális rossz kedv, állandó nyavalygás és kriminális alvás... Egyszerűen túlélő módban voltam. Lassan egy éves, most sokkal jobb. Nem ultra könnyű, minden korban van ami nehéz, de többet alszik, így én is, és mostanában értelmesebb, nyugisabb. :)

Én amúgy is a kisgyermekkort várom nagyon.

Szóval ne keseregj, lesz ez jobb is :)

Én megértelek. Nekem volt egy mesébe illően könnyű szülésem amit minden nőtársamnak kívánok, majd a kórházban töltött 3 nap maga volt a rózsaszín hollywoody csillámpóni puki… itthon aztán szemben találtam magam egy iszonyat hasfájós bébivel és egy olyan para apucival akire álmomban sem gondoltam, nem ismertem a páromnak ezt az oldalát pedig tele gyerekekkel a család. Ha rajta múlik minden tejkiütéssel, sírással a sürgősségin ültünk volna, mindenért folyamatosan hívogatta az anyját, a nővérét a gyerekes barátokat, unokatesókat. Éjszakákon át versenyt sírtam a gyerekkel, párom komolyan előbb ott termett a szobában arra is ha csak csuklott a gyerek, minthogy én egyáltalán felültem volna; azzal a kérdéssel, hogy: mi a baj? Hetekig!!! pokolba kívántam az egészet.

Azóta a hasfájásnak végre vége, mostanra már csak a páromat kívánom a pokolra. Ha valamit elfogad, hogy ebbe sem fog belehalni a gyerek pl.: ránéz a kutya vagy leteszem a játszószőnyegre, akkor keres valami mást. Éppen fogzás van, gondolhatjátok…

Őrület ezt leírni, de jelenleg minden vágyam, hogy egyedülálló anya legyek.