Szerintetek hogy tudnánk ezt a helyzetet megbeszélni a párommal?

Mi szétmentünk, de nem haraggal, megbeszéltük, és így döntöttünk.

Én vagyok a nő, nem akartam gyereket, eleinte ő sem akart, de aztán meg nagyon.

Nem kell ezért haragudni, az ember változik, a véleménye is, ez egy normális dolog. De az is normális, hogyha egy ennyire fontos dologban nem EGYÜTT változunk, és nem tudunk kompromisszumra se jutni, akkor külön kell folytatni a jövőnket.

Pfuuu...mindig csak az általánosítás. Két gyereket hordtam ki mindenféle hányinger vagy egyéb más kellemetlenség nélkül.

Semmi maradandó vagy még átmeneti egészségügyi probléma sem ért, 4 nappal szülés után vezettem, 6 nappal már a nagyobbért mentem a suliba. Nem kell anyámasszony katonájának lenni.

Az egyik 6 a másik pedig 4 hetes kora óta alussza át az éjszakát így köszi de fáradt sem vagyok. Miért kell elborzasztani a nőket a gyerekvállalástól ilyen dolgokkal?

Igen előfordulhat de nem általános.

Ha nem születik betegséggel akkor havi szinten kell neki pelenka, popsitörlő, pár ruha esetleg tápszer. Ha nagyobb lesz akkor már több minden igen de arra meg lehet előre félretenni.

2 barát házaspárnál láttam azt, hogy a nő a férje miatt ment bele a gyerekvállalásba.

Az egyik helyen végül 4 gyerek lett a vége. Mondjuk az utolsó 2 ikrek. A másiknál 2. Ott a lányt közelebbről ismertem és a hormonok hatására teljesen tudott azonosulni az anyaszereppel, sőt, már-már olyan ősanyás lett (pozitív értelemben).

Én ezt a két történetet tudom hozzátenni. Valakinek engednie kell a vágyából vagy szétmentek. Ez ilyen egyszerű képlet.

Nálunk is hasonló volt a helyzet, csak én mint nő szerettem volna hamarabb gyereket, a férjem még várni szeretett volna.

Mindössze 2 évnyi várakozás oda vezetett, hogy endometriózisom lett. Korábban nem volt ilyen problémám, nem volt fájdalmas a menstruációm, rendszeresen jártam nőgyógyászhoz nem volt ciszta se, semmi. Elkezdtünk próbálkozni, 3 hónap próbálkozás után mentem az aktuális éves vizsgálatra és ott volt a 1,5 centis ciszta. Azóta a ciszta már 4,5 centis, lett egy csomó a hüvelyem és a végbelem között is, a méhem adenomiózisos lett, volt egy sikertelen lombikunk és januárban műtenek.

Minden döntésünknek következménye van, amit sajnos lehet hogy egész életünkben viselnünk kell.

Nálunk is így volt, megbeszéltük, hogy "majd egyszer". Aztán előbb jutottunk oda, hogy én szeretnék babát, de a párom még nem akart, szerinte korai volt. 2 évvel később volt az esküvőnk, az lett a cél, hogy utána belekezdünk a próbálkozásba, ő egyszerűen akkorra ért meg rá. Végül 13 hónap múlva sikerült, ami nekem kicsit fájó pont volt akkor, de már abszolút nem érdekel. Nekünk ez volt az utunk és végül az számít, hogy mindketten akartuk és megérkezett az egészséges kislányunk.

Én azt gondolom, hogyha ő nem hajlott volna a babára egyáltalán, akkor nem vártam volna. Ebben nem igazán van kompromisszum. Vagy valaki elfogadja, hogy ráerőltetnek egy gyereket, vagy a másik fogadja el, hogy nem lesz gyereke. Egyik sem lesz boldog.

Szerintem nem kell finoman felvezetni, egyszerűen üljetek le és beszéljétek meg mi a terv, mik a közös célok. Ki hogy látja, neked beleféf-e a távlati célokba a gyerek, vagy sem, ő hajlandó-e várni, vagy lemondani a vágyáról, stb. Ha van közös nevező, tök jó. Ha nincs, az baj.

Szerintem ha igazán szeretjük egymást akkor a válás nem lehet opció. Főleg év házasság után. Ha elválnak ilyen rövid idő után akkor az a kapcsolat már az elején is olyan volt.

Szerintem lehet ésszerű kompromisszumot kötni.