Nők hány évesen kezdenek el vágyni a gyerekre?
Soha nem vágytam gyerekre. Ez 40-hez közeledve sem változott. Ettől még én is nő vagyok, akárcsak a sorstársaim. Nem a gyerek tesz nővé. Az csak egy választható opció, mivel már nem a középkorban élünk, hogy szinte mindenkinek kötelező legyen szaporodni. Különben lenéz a társadalom.
A 3-mas válaszoló féle primitív, frusztrált seggfejek véleménye pedig kicsit sem érdekel. Ő pont tökéletes példa arra, hogy nem a mennyiségre, hanem a minőségre kéne menni. Főleg ilyen túlnépesedett, kizsigerelt bolygón.
Sose akartam, mert nem jó példákat láttam. Az én környezetemben az összes anyuka depressziós, kiégett, leterhelt, kiabálós és szomorú volt.
Aztán erre jött hogy az összes férfi a környezetemben hűtlen, életképtelen, alkoholista és idióta volt, de elvárta a tiszteletet a semmiért.
Ilyen világképpel nekiindulva a felnőtté válásnak inkább nem akartam ezt magamnak. Aztán persze megcsaltak, de közben el is vettek volna feleségül, meg tervezte a gyereket is velem az úriember, de nem kértem belőle.
Utána megismertem a férjem aki a kivétel (ami a szabályt erősíti), és ő nagyon vágyott rá, így 10 év után nemsokára érkezik a babánk. Nem mondanám, hogy vágytam a gyerekre, most is meglennék nélküle, de úgy éreztem eljött az ideje, a férjemmel ez egy újabb közös kaland lesz, ami összekapcsol minket. Leginkább az iránta érzett szerelem ami miatt belevágtam, és az a romantikus gondolat, hogy a baba kettőnkből lesz egy egész. Persze tudom hogy nem lesz könnyű de megtesszük amit tudunk hogy egészséges, boldog gyerek és felnőtt legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!