Helyt tudnál állni egyedülálló édesanyaként?

Helytálltam. Nem roppantam ossze. Akarat és elhatarozas kérdése az egész.

Hírtelen?

Igen. Nem lenne könnyű, de menne.

Ha muszáj, akkor csinálnám és kész. Anyagilag nem lenne gond, lelkileg biztos padlóra tenne jó hosszú időre.

Helyt tudnék állni, hiszen muszáj lenne, de azt nem mondanám, hogy nem roppantana össze. Persze lenne különbség aközött, hogy simán elhagy a titkárnőért vagy meghal, mert előbbi esetben azért van segítség, ha nem is osztott felügyeletet vállalunk, akkor minimum hétvégente elvinné a gyerekeket meg néha együtt nyaralnának, tudomisén, szóval azért nem lenne minden 100% az én felelősségem. Tudnánk közösen döntéseket hozni (sőt, kellene is), a gyerekeket támogatni anyagilag, lelkileg, szóval azért ebből a szempontból könnyebb lenne egy sima válás, mint a második eset, amikor hirtelen meghalna mondjuk egy balesetben. Ott a gyász és az elvesztése feletti fájdalom szerintem elég durván összeroppantana, nagyon szeretem a férjem és benne megtaláltam a másik felem, szóval ha ilyen módon veszíteném el, akkor azt nem tudom, hogy bírnám ki. Valahogy muszáj lenne, de az biztos, hogy szaksegítséget kérnék, mert egyedül ez nekem nem menne. De nem azért, mert a gyerekekkel egyedül maradok és mostantól nekem kell mindent intézni velük kapcsolatban, ez az érzés gyerek nélkül is ugyanígy meglenne szerintem.

Voltam, kétszer is, az élet megy tovább, nyilván megterhelobb, mint ketten gyereket nevelni, de ha egy kapcsolat menthetetlen, az sokkal rosszabb, mint egyedülálló szülőnek lenni. Ha úgy vesszük, most ugyan nem vagyok egyedülálló, de a párommal nem élünk együtt, és nem is apapótlék a gyerekeimnek, szóval kb egyedül nevelem őket most is, az apjukkal felváltva. Az a része fárasztó, hogy mindig minden szitut egyedül kell megoldani, de mondjuk azért az apjuk elég együttműködő, így azért sokkal könnyebb, mintha egyáltalán nem lehetne rá számítani.