Így bemernétek vállalni a második babát?

Van már egy kislányom, aki számomra tökéletes. Megörökölte nagyanyámtól a vastag, nem gubancolódós gyönyörű szőke hajat, tőlem az igézően kék szemet, és a szépséges pofikát. Már kb az első hetekben átaludta az éjszakát, nem különösebben viselte meg sem a fogzás, sem a növekedési ugrások, sem a frontok. Eleven, de nagyon szófogadó, bújós, szeretgethetős kislány.

Nem abban vagyok bizonytalan, hogy szeretném-e a második gyereket, mert nyilván szeretném, de félek, hogy ennek pont az ellenkezője lesz és nem fogom tudni annyira szeretni. (Nem hiszem, hogy lesz még egyszer ilyen nagy szerencsénk.)

Nyilván fogjátok írni, hogy "ameddig nem tisztáztad ezt magadban, addig ne kezdj bele", de nem lehet éveket még várni, mert szeretném, hogyha tudnának együtt játszani.