Mit tegyek, hogy ne szóljak be a rossz apáknak?
Férjemnek van 5 közeli barátja, akikkel összejárnak. Ebből háromnak van gyereke. Egy szereti a gyerekét, foglalkozik vele, a másik kettő pedig csak a facebookra teszi ki a gyerekét, hogy így szereti, úgy szereti, de semmilyen szinten nem foglalkoznak a gyerekekkel.
Jó fejek meg minden, kedvelem őket, igazi barátok, nekem is egy szó nélkül segítenek, ha hívom őket, ott vannak, de undorító "apák'.
És azért taszít mégjobban ez a viselkedésük a gyerekekkel, mert én nem ezt kaptam gyerekként. Az én apám kelt hozzám éjjel, a mindenei voltunk, és mivel ő kivette mindenből a részét, így egy boldog, kiegyensúlyozott anyukánk is volt a boldog, kiegyensúlyozott apukánk mellé.
Az egyik ilyen havernek született most egy második gyereke, és kiborultam, mert mi vigyáztunk az első gyerekére, míg az anyuka a kórházban szült, és nem jött érte. Szerencsétlen amúgy is megvolt zavarodva, meg hisztisebb, sírósabb volt, hogy nincs anya, de az apja mondta, hogy mikor jön, és nem jött, csak jóval később. Nem sokon múlt, hogy be nem szóltam neki, de nem akartam elvenni a "kedvét" a picitől.
A férjem azt mondja, hogy ne foglalkozzak velük, de egyszerűen idegesít.
Nem hinném, hogy megértenék, mi a baj velük. Inkább téged gondolnának házsártosnak, aki papucsot csinál a férjéből.
Az ilyen férfiakból kb. ezt a szintet nézem ki.
De az érzéseidet megértem. Férjem mesélte, hogy van egy kollégája, akinek terhes a felesége, csak ő előbbre jár, mint én. Látásból ismerem is a nőt. Szóval ez a pasas elkezdi a férjemnek mondani, hogy nem tudja, nálunk mizu, de náluk nincs szex a terhesség miatt, és ő már a rosszlanyok.hu-n nézeget környékbeli nőket. Kb. várta, hogy a férjem bólogat hozzá, hogy ja, ez tök rendben van, de ő csak azt mondta neki megvetően, hogy hát egészségedre...
Nagyon sajnáltuk azt a szegény nőt, hogy miközben ő vélhetően nem jókedvéből nem él házaséletet, a férje már ott tart, hogy k*rvázzon, mert kanos.
Szerintem neked ehhez igazán semmi közöd.
Nem látsz bele az életükbe, nem vagy ott tartani a gyertyát, ergo igazából semmit sem tudsz.
Nem a te férjed, nem neked kell megfelelniük.
Attól mert nem kel éjszaka, még lehet nagyon jó apa.
Az meg, hogy késett x időt.. Istenem. Biztosan neked sem jött még soha semmi közbe..
Ez megint a szokásos "szídjunk" valakit poszt.
#5
De belelátok. Semmit nem csinál a gyerek körül.
Múltkor is megkérte a felesége, hogy vigyázzon már a gyerekre, amíg kimegy felhívni az orvost, és mire visszament, a gyerek az asztal tetején volt és a konnektorba nyúlkált belefele, mert otthagyta felügyelet nélkül a gyerekét (kiment az erkélyre valamit csinálni).
És semmi nem jött neki közbe, egyszerűen nem jött a gyerekért.
A barátnőmnek beindult a szülése délután, majd reggelre megszületett a baba. Úgy volt megbeszélve, hogy nálunk lesz a gyerek, amíg ott vannak, de apuka közbe meggondolta magát, nem akart bemenni, így már este 8-kor hazament, mert nem akart apás szülést. Reggel megszületett a baba, bement hozzá, majd hazament és netflixezett, a gyerekért meg este 6-kor jött. Közbejött neki egy jó kis sori, oszt nem akarta otthagyni, ja.
Még azt se lehet megérteni, hogy este 8-kor nem akarta hazavinni a gyerekét. De meg lehet emészteni - bár nehezen -, de akkor az istenért nem írt ránk, hogy alszik már a gyerek, megfürdettük-e már, mert ha igen, vinné haza. Majd reggel bement a kórházba, aztán hazajött még jóval dél előtt, és este 6-kor betoppant a gyerekért. Mégha bent lett volna szülésen, és mondjuk virrasztott volna (mert mi virrasztottunk a gyerekével!), azt mondom, hogy oké. De este 8-kor hazajött, össz-vissz 2 órát lehetett bent, és este még aludt is.
Semmit, ne szólj be mások életébe. Örülj, hogy a te férjed nem ilyen és kész.
N
Sajnálatos, ha valaki nem törődik a gyerekével és mondanám, hogy mostantól ne vigyázzatok rá, de valószínű anyukával toltok ki, nem a nemtörődöm apával.
Egyébként el kell hogy keserítselek, régen ez volt a természetes és faluhelyen még sokszor most is. A gyerek a nő dolga, apuka azt sem tudja hogy kell átpelenkázni... Szomorú, de én inkább anyukákat nem értem, akiknek más lenne az igényük, mégis ilyen pasinak szülnek a mai világban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!