Válás után a közös barátokkal és gyerekeikkel hogy lehetne összejárni bandázni, hogyha két oldal alakult ki?
A férjem (lassan már volt férjem) megcsalt, nagyon csúnya válásunk van, amibe anyóspajti is beszállt a fia oldalán. A két sógornőm a szemembe nem mondják, de az öccsük pártját fogják.
Közös barátaink vannak. A nőkkel én, a férfiakkal ő van nagyon szoros baráti kapcsolatban évtizedek óta. A fiúk tudtak a megcsalásról, segítettek neki benne, és amelyik barátnőm tudott a megcsalásról, az is kussolt.
A férjem ezek ellenére, hogy a gyerekekkel való foglalkozás, nevelés helyett elment üríteni (és nem is egy nővel csalt meg, ahelyett, hogy a családi életből vette volna ki a részét) még engem tart rossznak, és mindent felhasználnak ellenem. (Pl.: vetéléskor azzal nyugtattam magam, hogy milyen jó, hogy elment a baba, mert úgyse akartam. Pedig de, csak ezzel nyugtattam magam. És ők is tudják, hogy így nyugtatom magam veszteségekkor. Nagyanyám halálakor azt mondtam, hogy de jó, hogy koronavírus előtt halt meg.)
Sokszor írnak nekem fenyegető, becsmérlő üzeneteket is. Mindig a gyerekek köré körvonalazódik, hogy így a gyerekek érdeke, úgy a gyerekek érdeke, felhoznak egy régi témát, és a vége az, hogy éncmilyen nagy k vagyok. És a gyerekeket is faggatják, hogy mit csinálok rosszul.
Mióta elköltöztem a faluból a városba, azóta nem nagyon keresnek, általában én írok rájuk. Ha viszem a gyerekeket a faluba az apjukhoz és véletlenül találkozunk, mondják, hogy de jó lenne találkozni, stb. De ha rájuk írok, akkor mindig "elfoglaltak", meg utolsó pillanatban mondják le hülye kifogásokkal.
Most lesz a közös barátainknak a gyerekének szülinapi bulija, ahova engem és a gyerekeimet is meghívtak. Ti így elmennétek, hogyha ott lesz az új nő meg a férjem is?
Nálunk hasonló a helyzet, csak nekem a nők nem a barátnőim, a legtöbb gyerek egy osztályba, iskolába, szakkörre, sportra jár.
A gyerekeket engedném, én nem szívesen mennék.
Biztosan nem tekinteném őket barátnak ezek után. Ha tényleg barátnőid lennének, elmondták volna a dolgot.
Te hogy tudtad meg, hogy a nők is tudnak róla?
5-ös vagyok.
Nagyon sajnálom, ami veled történt.
Szerintem próbáld meg teljesen megszakítani velük a kapcsolatot,
legalább is én biztosan nem tudnék úgy tenni, mintha nem fájna.
Fel a fejjel. Kívánom neked, hogy ezután duplán kapj jót az élettől :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!