Mindig az anya/meny a hibás, a rossz?

Hiába mondja a férjem is mindig ugyanazt, anyósom mindig azt mondja, hogy én el akarom tiltani tőle az unokát, sírva fakad ha hazaviszem aludni.

Azt hiszi, hogy azért sír a két és fél éves, mert átmentem hogy hazavigyem, közben meg azért sírt mert 12 órája nem aludt.

Mindig az lesz az eredmény, hogy én vagyok a feketebárány, aki tiltja az unokát (pedig csak néhány szabály van amit a férjem is ugyanúgy betartat, pl nincs csoki rendes étel előtt).

Azt hiszi anyósom, hogy én bántom itthon a gyereket, merthogy mostanában "sokat sír", aztán közben meg csak dackorszakos, sose emeltem rá kezet, de úgy néz ki ő elfelejtette, hogy milyen a dackorszak, pedig "4 gyereket felneveltem!"...

Szóval, ez máshol is így van? Amúgy tudom hogy anyósom alapból egy szörnyű anya volt (tipikus érzelmi bántalmazás, egyszer sem mondta vagy éreztette a gyerekeivel, hogy szereti őket, folyton csak szidta, baszogatta őket kiskoruktól fogva, ma is ez van, és mindig az áldozatot játssza, akit senki sem szeret stb). Az unokájával próbál gondolom kompenzálni, de ugyanúgy próbál engem is bevonni a sértődős játékaiba, de én immunis vagyok rá. Ennek az az eredménye (hallottam már vissza), hogy engem szid mindenkinek, hogy engem nem érdekelnek az érzései, a gyereket kisajátítom...

Pedig nem ez a helyzet, akkor van vele, amikor akar, de nem érti meg, hogy a gyereknek aludni is kell ám valamikor... Na meg nem is játszik vele soha, van hogy az a program, hogy leülnek a főzőműsor elé...

(Őt még nem szidta szerencsére, de ha elkezdi, akkor mindenképpen kevesebb együtt töltött idő lesz, amiért természetesen megint én leszek a hibás)