Szerintetek ilyenkor nagyon gáz lenne, ha ezt szóvá tenném?

Azért ide írom ki a kérdésemet, mert itt többségben úgy látom anyukák/apukák írnak és szeretnék belelátni úgymond a másik oldalba is. A legjobb barátnőm néhány hónapja szült, azóta teljesen kicserőlödött és nem tudom hogyan kezeljem ezt. Természetesen tudom, hogy most neki amúgy is egy "új világ" kezdődött és nyilván ez változással jár, de arra, ami történt nem számítottam. Semmi másról nem hajlandó beszélni csak a kicsiről, ha mesélnék neki valamit magamról vagy a környezetemről akkor simán a szavamba vág és elkezdi mondani a babával kapcsolatos dolgokat, és pluszba mindent olyan idegesítő módon mesél, hogy "ma már kétszer is kakiltunk, mert ilyen ügyes babák vagyunk". Sokszor azt érzem, hogy egyoldalú lett a barátságunk és néha nagyon bántó is, pedig régen ez nem volt jellemző rá. Pl.néhány napja próbáltam elmesélni neki, hogy a munkahelyemen szankciók léptek életbe bizonyos okok miatt és csak annyit reagált rá, hogy "jajj, de jó, hogy nekem már nincs ilyen hülyeségekre gondom, pedig az én munkahelyem a legkeményebb" (mármint az anyaság). Rengeteg ilyen beszólása van mostanában. Illetve nekem nem rég lett vége a kapcsolatomnak és nem egyszer a fejemhez vágta már, hogy hülye vagyok, mert szakítottam egy "apróság" miatt (meg lettem csalva kvázi, de hát kinek mi az apróság) és szerinte így én már sose leszek fiatal anyuka. Amikor pedig full normálisan mondtam neki, hogy egyébként sem volt 24 évesen a gyerekvállalás a terveim közt akkor lesajnálóan mondta, hogy "meg is érdemlem a sorsom." Volt olyan, hogy emiatt néhány napig nem kerestem vagy nem úgy, de akkor meg én voltam a szemét, hogy elhanyagolom őket meg önző vagyok. Szeretném vele ezt valahogy megbeszélni, de nem tudom hogyan, mert sajnos mindent támadásnak vesz. Szeretnék továbbra is a legjobb barátnője maradni és nem csak úgymond az emlékek miatt barátkozni, mert senkivel sincs annyi közös élményem, mint vele, de úgy érzem totál elnyom mostanság és szerintem ő meg úgy érzi, hogy én nem örülök vele együtt folyamatosan és ezért rossz barát vagyok. Nem mondja ki, de erősen érezteti.

Nektek mennyire változtak meg a barátságaitok miután családotok lett? Mit vártatok volna el vagy mitől maradtak ezekben az időkben a legjobb barátaitok ugyanúgy az életetek része? Sajnos full tapasztalatlan vagyok ebben és mindig amikor úgy érzem itt lenne az ideje ezeket szóvá tennem félek, hogy megsérteném, mert van elég gondja a "hisztim" nélkül is és azt hinné nem értem meg milyen nagy változás ez neki. Pontosan tudom, hogy ez mindenkinek egy csoda-érzés és teljesen normális, hogy szeret ezekről a dolgokról beszélni csak azt nem tudom hogyan adjam normálisan tudtára, hogy nekem is lenne miről mesélnem neki és jó lenne, ha néha meghallgatna meg úgy alapból hogyan maradjak jó barát, úgyhogy sokszor tényleg elegem van belőle.