Hogyan építsem le az egyik munkatársamat, aki a gyerektémával jön folyton?
Már az agyamra megy.
Első gyerekét várja, 8 hetes. Másfél évig próbálkoztak, mire sikerült nekik. Nagyon szuper, gratuláltam neki.
Már az agyamra megy, mert már 2-3 hete ez a téma. De folyamatosan. Mi legyen a neve, hogy mondja el ennek, hogy mondja el annak, meg fog-e a baba sérülni, hogyha megvizsgálja az orvos, hallani fogják-e a szívdobogást, meddig lehet fürdeni, stb. De állandóan. 8 órás a munka. 8 órából vagy 6-ot biztos ezt hallgatom. Már napok óta csak egy szavas válaszokban válaszolok, sokszor direkt nem figyelek és nem veszi magát észre, hogy nem érdekel. És már szinte mindenkit kiidegel.
8 hetes, és játsza az agyát, hogy ő már mindig enne, meg éhes, meg úgy jár-kel az irodába, mint egy manöken a hasát fogdosva.
8 hetes és 2-3 hete ez a téma?? Szóval kb egy pozitív teszttel a kezében már beharangozta az egész munkahelynek, hogy ő sikeresen teherbe esett? Meredek, már csak azért is, mert ezt nem igazán szokták nagy dobra verni a 12.hét előtt, hisz addig sajnos megvan az esély a vetélésre.
Én simán megmondanám, hogy ne haragudjon, értem én, hogy boldog miegymás, de ez egy munkahely, szeretnétek haladni a melóval, ha kérdése van tegye fel az orvosának, ez nem éppen munkahelyre való téma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!