Baj, ha én nem dajkálom a rokon gyerekét?

Havi 1x találkozunk párom unokatesójának kisfiával.

Ő még most 1 éves.

Eleinte még igyekeztem játszani vele, de nagyon sírt mikor átvettem az ölembe stb.

És már most nem próbálkozom. A nagymamája, anyósom, apósom körbe rohangálja és folyton énekelnek neki, meg játszanak, de egyszerűen nekem nincs ehhez kedvem és nem is megy nekem.

Egyrészt mások előtt nem akarok vele játszani, énekelgetni meg próbálkozni, hogy nevessen stb. Másrészt pedig úgy érzem bőven elegen körül ugrálják. Harmadrészt hiába próbálom már ha az ölembe ültetik vagy mellém ültetik vagy párom mellé már sír. :/

Anyóst, apóst, meg a nagyiját, tesóját meg a szüleit nyilván imádja, dr anyósommal, apósommal hetente találkozik.

Én rám nem emlékszik, meg páromra se.

Párom ugyanígy érez mint én, hogy ez nem megy nekünk és nem akarjuk erőltetni magunkra, hogy mondogatjuk a kis nevét, meg csörgőzünk neki meg figyelmét felhívjuk.

Mindketten kicsit visszahúzodók vagyunk ilyen téren, amit úgymond furcsál a család.

Amúgy fiatalok vagyunk 25 évesek. Szeretnénk 1 év múlva gyermeket, de ilyenkor én kicsit megijedek, bàr tudom, hogy a saját más, de én félek, hogy mit tudnék vele kezdeni:( mert most is béna vagyok, akármikor találkozunk ha csal megsimogatom a kezét fejét húzza elmagát és elegem van, megfogadtam inkább hagyom, majd ha ovis lesz, talán akar majd nyitni, ha nem akkor meg nem.