Ezen hogy tegyem túl magam? Ez depresszió?

6 éve alkotunk ferjemmel egy párt.

Mióta ismerem rengeteget dolgozik. Szóval ő mindig is ilyen volt.

3 éve, hogy megszületett az első gyerekünk.

Imadtam a terhességet. Csak magammal foglalkoztam, szép időszak volt.

Utana mikor megszületett sem változott az érzés. Csak a fiunkkal kellett foglalkoznom, (meg mellette a dolgommal, amit pikk pakk megcsináltam) életem legszebb része volt.

Mivel 2 gyereket akartunk, hamar bele is vágtunk újra.

A 2 gyerek közt saját házba költöztünk, nagyon vártam. Majd itthon leszek velük, annyi mindent csinálunk.

Terhes is lettem. Ám ez a terhesség maga volt a pokol. Sokszor a nagyobbikat is alig tudtam ellátni (2 éves volt). Azthiszem itt kezdődött a lejtő.

Minél előrehaladottabb volt a terhesség, annál rosszabbul viseltem. Szégyelltem magam, bűntudatom volt, hovy a fiunkkal nem tudok annyit foglalkozni.

Meglett a lányunk (2.5év van köztük). Az első időszak baromi nehéz volt. De 2-3héten belül összeszokott minden/mindenki, így megláttam a fényt. Ami nem egészen a lányunk 3.hónapja végéig tartott. Addig eszik alszik baba volt, átaludt éjszakákkal.

Azóta nappal nem alszik valami sokat, cipelhetem magamon akár főzés/takarítás közben is. A nagy pedig erre baromi féltékeny. Az éjszakák azóta pocsékak. Órábként kelünk, 3 hónapja nem aludtam egyben 3 óránál többet (ezt is igen ritkán).

A nagy belemerült a dackorszakba, már ő egy nehéz eset, mellette ott a kicsi, a főzés, háztartás. Fizikailag bírnám, de lelkileg kivagyok.

Férj ugyan úgy reggeltől estig dolgozik. (És ezen nem is lesz változtatva). A költözés óta kb nincs mellettem senki. Anyáék, barátnőmék messze. Reggeltől estig csak a gyerekekkel kommunikálás van. Hogy felnőttekkel is beszéljek,

Feljárok ide, csoportokba, fórumokra, függő lettem.

A gyerekekkel már sokszor kedvem sincs jatszani. Egész nap csak dírni tudnék.

Férjnek ha ezt mondom, annyi a váladz, üljek be az autómba, csavarogjak, menjek a barátnöimhez ne itthon duzzogjak.

Elképzelése sincs milyeb macera 2 gyerekkel valahova menni. A fél év alatt 3x ha voltunk 4esben a hazon kívül, az is csak bolt volt.

Barátnők 1 órára kocsival. Ami a kicsinek legalább fél óra ordítás. Így kedvem sincs elindulni sem.

Itt a faluban 1 anyuka van akivel jóban lettem, ő is kb sose ér rá.

Szeretem, imádom a gyerekeimet, de egyre többször az van elöttem, hogy nem kellett volna. Hogy én voltam a hülye, mikor tudtam, hogy férjem ekkora segítség. Pont semekkora.

Annyira magam alatt vagyok, hogy elmondani nem tudom. Nem akarom, hogy a gyerekek ezt lássák, hogy az anyjuk megállás nélkül bőg lassan, hogy folyamat feszült.