Hogy lehet biztosnak lenni a gyerekvállalásban?

Én racionális típus vagyok, így abban nem voltam biztos, hogy nem lesznek megbánásaim, de azt biztosan tudtam, hogy jobban bánnám, ha nem lenne gyerekem, minthogy valamit megbánok mellette.

De ez nem is jó kifejezés, hiányzik az alvás, a spontaneitás, az, hogy elmenni valahova ne logisztikai hadviselés legyen, és hogy elvonulhassak bármikor magamba, de mindezek ellenére is életem legjobb döntése a gyerekem. Semmi, soha életemben nem adott ekkora örömöt, pedig én is elvoltam a hobbijaimmal és éltem meg sok örömteli dolgot, de nem ilyet, ezt nem tudom leírni. Százalékban se jó kifejezni, mert félelmeim voltak, és vannak nehézségek, hazudik aki szerint nincs, de már 100%ig biztos vagyok abban, hogy a fiam jó "döntés" volt.

Sehogy. Ez is csak a mai kor maszlagja, ámítása.

ha az ember nem fanatikus, mindig vannak kételyei, félelmei. Ha ezek kisebbek, mint a gyermek utáni vágy (és persze megvannak a feltételek), akkor bele kell vágni.

Semmi sem biztos.

Hiába hangoztatják annyian, hogy van munka, ház, autó stb.

Elég, ha az egyik szülő tartósan beteg lesz, netán hirtelen meghal. Vagy elválnak, és máris nem olyan biztos az a megélhetés.

Lesznek könnyebb és nehezebb időszakok. De olyan szerintem nincs, hogy biztosra vállalnak gyereket.

Tökéletesen írta a 2., csak hosszú volt, most olvastam el :)

3.

Mikor eldontottuk, hogy akkor szulok szeretnénk lenni, 24 évesek voltunk, 2 eve házasok. Mivel nem tudtam, milyen is az, nyilvan en is bizonytalan voltam és el se hittem, hogy elsőre pozitívat teszteltem. Aztan mikor már megvolt, a terhesseggel együtt valahogy felno hozza az ember. Ha még mindig arra varnek, hogy biztos legyek benne, azóta sem lenne még gyerekem sztem.😄

Ne félj tole! Még valami: a szuloi let tele van kételyekkel. Biztosan jól csinálom? Jobb lett volna, ha másképp dontok, másképp csinálok valamit? Elég jo anya vagyok?

Ezek és ehhez hasonló kerdesek mindig lesznek.

Minden jót kívánok!

Nálunk úgy volt, hogy először a párom hozta fel, hogy most már szeretne apuka lenni. Nálam akkor kb 30 százalék volt az igen, 70 a nem.

Aztán rá kb 2 évre elöntöttek az anyai vágyak. Eleinte mikor elkezdtünk próbálkozni folyton csak a pozitív dolgokra tudtam gondolni, abszolút biztos voltam a dolgomban. Aztán néhány hónappal később megjelentek a kételyek is, de csak kb 20-80 arányban.

Nagyobb gyereket sokkal nagyobb kihívás örökbe fogadni.

A gyerek nem lesz olyan hálás mint egy kivert kutya. Lehet, hogy nyomorból és bántalmazásból maximálisan lelki sérülten vészes viselkedési problémákkal, korához képest jelentős lemaradással jön, lehet hogy éppen szerető nevelőszülői családból szakítják ki ahol már voltak úgymond szülei, testvérei, háziállata, napi rutinja stb. majd egyszer csak kap másik anyát apát aki jófej akar lenni ő meg csak ordít hónapokig, hogy vissza akar menni és pokolivá teszi a mindennapokat. Na szerintem ez az a kategória amire nem lehet felkészülni.

Bármilyen szép dolog is ez, nem olyan mint amilyennek elképzelik az emberek, hogy az a gyerek majd örülni fog egy családnak, játékoknak meg az állatkertnek hétvégén.