Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Miért van az hogy a gyerekekne...

Miért van az hogy a gyerekeknek csak jogaik vannak?

Figyelt kérdés

Egy 23 éves lány vagyok, aki már nagyon sokszor tapasztalta élete során, hogy a mostani z generációs(amibe én is bele tartozok), illetve alfa generációs csemetéknek abszolút nincsenek kötelezettségei. Ezt a kérdést egy pár nappal ezelőtti történet váltotta ki. Egy 26 éves barátnőm és a majdnem 3 éves kisfia át jött hozzám, egy kis csevegésre, megittunk egy teát stb. Addig pedig a gyerek játszott pár plüss macival, amit én adtam neki, de egy idő után ráunt és jött megkérni az anyját, hogy adjon neki kis kocsikat és még valami robotot. Az anyja megmondta neki, hogy itt ilyen nincs, én pedig azt is felajánlottam neki hogy adok színes ceruzákat és pár lapot, hogy rajzoljon. A kis csemetének ez baromira nem tetszett és oda vágta magát a földhöz, el kezdett rugdosódni és ordibálni. Az anyja megpróbálta felvenni, de csak azt érte el hogy a gyerek megüsse, sőt ami legjobban kiakasztott hogy meg is harapta a saját anyját. Ezután az anyuka gyorsan kiviharzott a lakásból, haza vitte az apjához és visszajött hozzám. Megkérdeztem, hogy mindig ilyen-e és miért nem neveli meg rendesen. Erre ő csak annyit mondott: nem akar rossz anya lenni.

Kérdem én, az az ember, aki próbálja megnevelni a gyerekét, esetleg felemeli a hangját, az már rossz szülőnek számít? Nem azt akarom mondani, hogy a gyereket verni kell, de azért meg kell szabni a határokat, mit szabad mit nem, hogyan kell viselkedni, hogyha valakihez vendégségbe megyünk stb. És örülnék ha ez csak egy eset lenne és a többi gyerek normálisabb, mint ez a három éves kisfiú, de miután egy kicsit körbenéztem rádöbbentem, hogy ez csak egy volt a több ezer eset közül. Mi történt a mostani 2-10 éves korosztállyal?

A 11-18 évesekről ne is beszéljünk, mert szerintem katasztrófa ami ott megy. Tele vannak egoista, nárcisztikus fiatalokkal, akikben egy csepp jó érzés vagy kulturáltság nem szorult. A legtöbbjük buta, üres és sötét. De közben meg verik a mellüket, hogy ők megfogják változtatni a világot, úgy hogy két értelmes összefüggő mondatott nem tudnak mondani vagy ne adj Isten egy LAPRA, a KEZÉVEL leírni bármit is. Persze, nálunk is voltak kicsapongóbbak, lusták és butábbak, de nem ennyien. És mindeközben, pont ők várják el a tiszteletet és a megértést másoktól, miközben ők semmit sem tesznek ezekért a dolgokért. Olyan mintha azt akarnák, hogy az égig legyenek magasztalva csak azért mert megszülettek.

Persze, nem azt mondom, hogy nincsenek kedves, értelmes és okos fiatalok ebben a korcsoportban, de nagyon keresni kell hogy találjál egyet is és sajnos pont az ilyenek vannak kiközösítve és leköpve...



2022. jan. 24. 01:07
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/187 anonim ***** válasza:
89%
Anyuka felkapta a gyereket és hazavitte, ha ezt eljátsza a gyerek a játszótéren, akkor is hazaviszi. Pont, hogy jó megoldást választott. Te valószínűleg egy nyugodtabb idegrendszerű gyerek voltál. De ezt a jól meg kell verni? Én 80-ban születtem, akkor még elfogadottabb volt a verés, hát, akiket vertek, meg is látszik rajtuk, nem igazán vált hasznukra.
2022. jan. 24. 05:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/187 anonim ***** válasza:
89%

Óvónő és 4 gyermekes anya vagyok, értem, amit írsz, valahol igazad is van, de sajnos a dackorszak ilyen, hiába következetes az ember. Nekem pl egyik sem hisztizett soha a boltban, pedig mindig viszem valamelyiket, ettől függetlenül sosem bámulnám meg azt, akinek nem lehet vásárolni a gyerekével, hidd el, neki a legszarabb. A barátnőd sem így tervezte a délutánt gondolom…


Arra kérnélek, hogy picit helyezd magad a gyerek szemszögébe. 3 éves vagy, ingerszegény, mint minden 10 év alatti, aki nem tudja vagy nem emlékszik, milyen ÉLNI. Nincs játszóház, nincs bábszínház, még egy állatkertbe se visznek el, ha bizonyos kérdésekben máshogy gondolkoznak a szüleid, mint “kéne”. Elkezdted az ovit, de folyton bezár, nem tudod megszokni, vagy épp nem kezdted még el, de nyomatják neked folyton és marhára be vagy feszülve miatta, mert nem tudod, milyen lesz és amúgy is te maradnál inkább anyával, az olyan jó. Ez az alapállapotod és akkor anya hirtelen elvisz valahová egy idegen lakásba, nulla játékkal, nulla programötlettel és elvárja, hogy csendben üldögélj és unatkozz, ahelyett, h játszhatnál. Ugye hogy más innen nézve?


Legközelebb ilyenkor menjetek el sétálni és üljetek le egy játszótéri padra beszélgetni. Vagy anyuka szedje össze magát és vigyen el 3 játékot magával, olyat, ami tudja, hogy leköti a gyereket. Vagy menj át te, hadd legyen biztonságos környezetben a gyerek a saját dolgaival. Ez nem a gyerek fenekének kinyalása, hanem az alapvető igényeinek a kielégítése, ami a szülőnek kutya kötelessége lenne.

2022. jan. 24. 05:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/187 anonim ***** válasza:
22%

Ez nevelés kérdése jól látod kérdező én 20 ével vagyok idősebb nálad 3 gyerekem van de 3 éves korukban már nem haraptak meg senkit mert ezt addigra le rendeztem megtanítottam nekik és még ütni sem ütötték meg senkit főképp felnőttet nem.

Egymást fiaim néha bántoták de mást soha .

2022. jan. 24. 05:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/187 anonim ***** válasza:
86%

#10


Képzeld el pont egy 3 éves fiam van. Aki időnként bepróbálkozik hasonlóval. Ha tudnál szöveget értelmezni akkor értetted volna, hogy ez a viselkedés nem megengedhető de ettől még normális hogy ha a belső frusztrációi fizikai testet ölt. Leírom újra, mivel még nem tudja szavakban kifejezni.


Az én fiam is volt hogy odacsappott, vagy próbált. Értelem szerűen nem engedem, vagy ha ő volt a gyorsabb és nem tudtam elkapni a kezét, akkor rászólok megbeszéljük. De alapvetően a mögöttes okokat keresem. Unatkozik, nem figyelek rá eléggé, éhes, álmos. Többnyire ezek azok a dolgok amik előhozhatnak hasonló viselkedést.


Az enyém leginkább akkor próbálkozott ha már álmos volt, akkor jöttek ilyen hisztik meg odacsapások. Elmondtam, hogy tudom, hogy álmos de nem szabad ilyet csinálni, mert nekem ez fáj. Mindjárt megyünk aludni. És láss csodát egyre ritkábban fordult elő, és ma már meg tudja nevezni ezt a problémáját és ha megcsúszunk az estével akkor már mondogatja hogy ő álmos, minden féle cirkusz nélkül.


Nem azt írtam, hogy hagyni kell ütni vágni. De ettől még maga a jelenség normális, csak tudni kell kezelni. Az említett anyuka is jól kezelte, mert hazavitte.

2022. jan. 24. 06:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/187 anonim ***** válasza:
78%

Ja a gyerekeim sem rajongtak ha én barátnőmel beszélgetek mikor ők is ott vannak mert hamar elkezdenek unatkozni.

Erre csak az megoldás létezik hogy anyuka otthon hagyja apukával gyereket vagy játszon találkoztok .


Itt anyuka is hibás volt.

2022. jan. 24. 06:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/187 anonim ***** válasza:
72%

"Megkérdeztem, hogy mindig ilyen-e és miért nem neveli meg rendesen"


Erre nekem az lett volna a válaszom, hogy látod, nyuszika, anyadnak se sikerült téged megnevelnie, hiszen egyrészt bunkó vagy, másrészt amíg nincs gyereked, ne szólj be a nevelésről. Aztán szépen ott hagytalak volna onnantól meg is szuntel volna a számomra létezni

2022. jan. 24. 06:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/187 anonim ***** válasza:
100%

Azért a gyerekek se egyformák.

Nekem az egyik csak nyöszörgött ha éhes volt és türelmesen várt míg odaerek, a másik meg majd hogy nem szó szerint kirágta magát a kiságyból.

Sőt, olyan is van, hogy a gyereknek rossz napja van, nyűgös, nehezen kezelhető.

2022. jan. 24. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/187 anonim ***** válasza:
73%

Meseéld el ezt édesanyádnak, és kérdezd meg, hogy te hogy viselkedtél ennyi idősen.


Meg fogsz lepődni a válaszon :)

2022. jan. 24. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/187 anonim ***** válasza:
77%

Ha ez nevelés kérdése, akkor kérlek kérdezd meg a két éves lányom, hogy ő miért nem tud viselkedni szebben, ahogy a négy éves bátyja viselkedett abban a korban, amiben most ő van? Ugyanaz a nevelés, egyiknek sem engedek többet a másiknál. Nem hagyom rá, stb. Nyilván még meg nem harapott, megütni is csak egyszer akart, de azóta sem, de jelenetet azt annyira nagyon tud rendezni, hogy ajajaj. Igen, nehéz ezekkel a nehezebben kezelhető gyerekekkel és az a legszomorúbb, hogy ti, gyerektelenek, mivel ebben nem vagytok érzelmileg is benne, nem értitek meg, hogy ezek a gyerekek most tanulják meg az érzelmeiket megélni, meghatározni és ez egy 3 évesnek nem megy rögtön villámcsapásra. Kívánom, hogy ezzel a hozzáállással, ha neked gyereked lesz, akkor legyen egy szobanövénytipus, hogy ne kelljen ezeken átmenned.


Kérdezlek, hogy a lányom ugyanolyan nevelés mellett miért dacosabb a bátyjánál?


Megsúgom: mert ilyen, neki többet kell segíteni abban, hogy ezeket az érzéseket kezelni tudja a későbbiekben. És egyébként én is ilyen kislány voltam, hogy fulladásig képes voltam sírni. A nővérem meg másban mutatta ki a "gyengeséget".

2022. jan. 24. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/187 anonim ***** válasza:
75%

Kérdező, te azért nem csináltál ilyet, mert a sz4rt is kiverték volna belőled!

Amúgy nem olyan biztos, hogy te nem csináltál ilyet. Lehet, hogy a boltban te is hisztiztél 2 évesen, csak anyádék otthon a beled is kitaposták, és utána már nem merted.

2022. jan. 24. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!