Mást is megviselt, hogy amíg otthon volt a gyerekkel "leáll" a karrierje?

Egyelőre nem

4 éve vagyok itthon, de a kollégák még van, hogy most is felhívnak 1-1 dolog miatt.

/de érzem, hogy sokat felejtettem/

Nem. Szintén könyvelőként 1, eleve nem vágyok nagy karierre; 2, nem volt nehéz visszarazódni, pedig 6,5 év után mentem vissza.

Annyi, hogy szabadság alatt átrágtam magam kb. 1000 oldalon. Szmsz, tv. változàsok, új program leírása...

Engem kicsit mas szempontbol visel meg. 2 evet estem ki a munkabol, illetve a gyerek 1 eves koraban elinditottam a vallalkozasom, amit az alkalmazotti munka mellett amugy tovabb csinalok, szoval nem is estem ki annyi idore, megis sokszor ugy erzem, hogy ugy kezelnek, mintha nem en lennek a cegnel mar lassan 8 eve, hanem a tavaly frissenvegzett, eloszor gyakornok, majd teljesallasban ugyanabban a pozicioban felvett csaj. Kb. pup vagyok a hatukon, foleg, hogy a ceg annyira nem is nagy, hogy ketto kelljen nekik abbol, amit mi csinalunk.

Az en tudasom mas szempontbol kopott meg, maga a tudas friss maradt, csak a cegen beluli valtozasok mas iranyt vettek, amit meg kellett tanulnom. De amugy eggyel tobb ok, hogy uj munkahelyet keressek.

Én 2 éve vagyok itthon, és őszintén, leszarom, hogy mi van benn a cégnél. Igaz, sokáig vártunk a gyerekünkre és már nem is élveztem úgy a munkámat, mint az elején. 10+ éve voltam ott, amikor eljöttem, ennyi idő alatt a kollégák régesrég lecserélődtek, az újakkal nem igazán jöttem ki. MIre visszamegyek, valszeg idén ősszel, kb 1-2 embert fogok ismerni a cégnél, pont, akiket nem igazán kedvelek, és már most unom az egészet.

Tulképp lehet, nem bánnám, ha vissza se vennének, kapnék végkielégítést és talán jobb munkát is találnék.

Két évig voltam otthon. A munkámat nem nevezném karriernek, viszont hivatásának igen. Egy nagy kórház klinikai laborjában dolgozom. Szülés előtt havonta 300 órákat dolgoztam (nem túlzok) és bárki bármikor számíthatott a segítségemre. Szakmailag sem tudnak eladni. Szerettem hogy bár fiatal vagyok az idősebb kollégák is szerettek velem dolgozni mert tudták hogy értem a dolgom. Két év alatt nagyon kicserélődött a társaság. A leginkább szeretett kolléganőim felmondtak, az idősebbek nyugdíjba mentek. Lassan egy éve hogy visszamentem dolgozni. És azóta sem találom a helyem. A változásokat gyorsan elsajátítottam, az elfelejtett dolgok is hamar visszajöttek. És bizony kvára zavar hogy néhány új kolléganő azt hiszi tapasztaltabb nálam csak mert nem látott korábban. Sőt van olyan aki később jött mint ahogy én visszamentem és pusztán azért mert én most nem vállalok ügyeletet meg egyéb plusz órákat úgy hiszi, hogy nekem fogalmam sincs mennyi munka van ott 0-24-ben és milyen jó nekem, hogy én minden éjjel alhatok.

Finoman az ilyeneknek szoktam jelezni, hogy míg te most estél ki az iskolapadból, addig én évekig nyomtam a havi 300 órákat (és egyébként a 3 éves gyerkőc mellett bizony az elmúlt 3 évben meg tudnám számolni az átaludt éjszakákat, ez persze mellékes hiszen a gyereket mi akartuk).

Most így egy év elteltével azért már kezd rendeződni a dolog. Akik akkor jöttek amíg én otthon voltam ők is már sokat jönnek hozzám kérdezni ha elakadnak. Vagyis ők is rájöttek, hogy azért nem most jöttem be az ajtón. Pedig az első héten volt aki megmutatta hogy tudok papírt tenni a nyomtatóba...

És az igazán új kollégák is kezdenek hozzám fordulni időnként. De azt azért érzem hogy nem tetszik nekik, hogy én nem ügyelek. De pont nem érdekel, hiszen én tudom, hogy én már rég letettem kellő extramunkát az asztalra és majd lesz is még ha már nem lesz ilyen kicsi a fiam.