Vállalnál gyereket egy olyan férfival, akinek nincs jogosítványa?

Nekem elvárás volt már a kapcsolatban is és bevállalom, hogy ezért én is 0%-os leszek. :D Szóval nem a gyerek múlna már ezen...

Számomra evidens a jogosítvány éppen azért, amit mondjuk baráti társaságban is megéltünk. Elmentünk közösen barátokkal nyaralni, az egyik párnál csak a férfinak van jogsija, a másik párnál is. Nálunk van mindkettőnknek. Három pár ment három irányból, három autóval és még ez volt a szerencse, különben az autó biztosan ott marad, a párost meg vagy megszánjuk és hazavisszük, vagy feltesszük az első vonatra. :D A pasi eltörte a kulcscsontját a nyaralás alatt, esély sem volt, hogy ő hazavezessen 400 km-re. Szóval a férjem átült hozzájuk, ő hazavitte őket autóstól én meg mentem utánuk a férjemért. Soha az életbe nem akarok mégcsak hasonlóan kiszolgáltatott helyzetbe sem kerülni amiatt, mert nekem, vagy a férjemnek valami baja lesz és ezért nem tudunk normálisan hazajutni önállóan. És ez még egy szerencsés szitu volt, mert nem volt kérdés, hogy segítünk a barátainknak.

Vagy egyedül nem tudja/tudom elvinni a gyereket orvoshoz, babaúszásra, védőnőhöz, gyógytornára, akárhova... Mindig, mindig egymástól függni.

Részemről azt is nehéz felfogni ép ésszel, amikor apuka anyukát autóztatja mindennap munkába akkor is, ha ő éppen HO-ban dolgozik. Szóval nekem ez oda-vissza elvárás, de talán az életvitelünk és a lakóhelyünk miatt érzem alapnak, vagy mert jogsis szülők mellett is nőttem fel.

Persze aki máshogy szokta meg, vagy a város közepén él tök jó tömegközlekedéssel, azt megértem nyilván.

És felhozta valaki az élethelyzet változást is. Nyilván ha a férjem valamilyen okból nem lesz képes vezetni már önhibáján kívül, akkor nem fogom elhagyni, de ez tőle független szituáció.

Úgy vállalatunk két gyereket is, hogy egyikünknek sem volt. Kb hasonló okokból, tinikorunkban egyiküknek sem finanszírozták a szülők, hogy vezetni tanuljunk, utána fiatal felnőttként pénzünk nem volt rá, utána meg munka mellett már időt nem tudtunk szakítani rá. Nekem most lett végül, ebben a hónapban, 34 évesen, mert elkoltoztunk egy kisebb városba, de akár egy normális cipőt venni is a megyeszékhelyre kell bemenni, itt nem sok minden van. Ugyan a vonatok tök jól járnak, és 15 perc úgy is csak az út, de az állandó késések miatt néha nagyon idegtépő az egész, munka és gyerek mellett nekem ennél drágább az időm. Persze vezetni is be kellett járnom a megyeszékhelyre (mondanom sem kell, onnan is sokszor elkéstem a MÁV jóvoltából). Egy óriási szívás volt az egész, leghamarabb 5-kor tudtam kezdeni, este 7-re hazaérni, és mindig ugrasztani kellett valakit gyerekre vigyázni, mert a férjem kb 7re ért haza munkából.

Örülök, hogy túl vagyok rajta végre, mert a lezárások miatt többször is félbe kellett hagynom.

De hogy a férjemnek mikor lesz ugyanerre ideje, na azt nem tudom...

De hogy ő ettől kevésbé lenne férfi, az elég nevetséges gondolat a számomra. Egyszerűen csak nem volt olyan szerencsés, hogy a szülei ezt állni tudják, amikor még ideje lett volna rá, utána meg kb ki is rakták az életbe 18 évesen, és sokáig nem keresett olyan jól, hogy ez beleférjen neki anyagilag. Nem tudom, mások, akik fiatalon szereztek jogsit, hogyan oldották meg, de az én ismeretségi körömben általában a szülők állták, akinek meg nem, azoknak mind 30 fölött lett csak.

nekem Eszembe nem jutna elhagyni a tökéletes jeloltet ezert.

Persze marha fura, es nem orulnek neki, de ennel sokkal fontosabb dolgokban vagyok "szigorúbb" inkabb.

Az eletvitelem nem valtoztatnam meg, ha zavarna, csinálja meg a jogsit. De ha addig elvan nelkule szerintem mindent meg tudna oldani utana is.

Erdekes amugy. Pedig van is olyan ferfi ismerosom akinek nincs. Varosban el, sose volt szuksege ra. Nem is erdekli. Pedig diplomas, vagy 4 nyelven beszel, szuper allasa van, jol keres, ertelmes. Hm.. nem is gondoltam, hogy ez zavaro lehet egy nonek akivel esetleg tevrezne elore.

Biztos mas, ha videki eletmodot nezunk.

Hát, őszintén, anno nem tartottam volna nélkülözhetetlennek, így valószínűleg vállaltam volna. Most viszont, hogy már van két gyerekem, nagyon másképp látom.

Mi nem városban élünk, de nem is Mucsaröcsögén egy zsákfaluban, elég frekventált helye az országnak, ennek ellenére kistelepülések és kisvárosok vannak csak 20 km-en belül, helyben max a napi bevásárlást lehet elintézni, a tömegközlekedés meg annyi, hogy két irányba megy óránként jellemzően 1 db busz. Na hát itt autó nélkül gyereket nevelni egy óriási szopás.

Nálunk a helyi ovi szar, a jobb a szomszéd településen van, suli szintén. Ez kocsival nincs 10 perc se, busszal odavissza másfél óra alatt járnám meg minimum. Ezt ugye napi 2x, gyerekekkel felpakolva, menetrendhez kötve. És ez csak a nagyon alap. A nagyobb gyereket 2 településsel odébb kell hordani úszni heti 2x, kocsival negyed óra alatt odaérünk, meg ugyanennyi haza, busszal meg várakozásokkal együtt ez is lenne vagy másfél óra összesen. Fejlesztésre járunk vele heti 1x a 25 km-re lévő városba, fél óra alatt ott vagyok autóval, a busznak 50 perc, és akkor még várakozás nincs benne, és ez csak egy irány volt. Egyszerűen vállalhatatlanul sok idő lenne bárhova is odaérni, meg aztán haza, és ez még csak az egyik gyerek, a kicsi csak most kezdte az ovit, neki még nincsenek külön programjai, de 1-2 év és lesznek. Akkor ugyanez megy még egy gyerekkel.

Namost, mi ezeket a gyerekhurcibálásokat A-ból B-be megosztjuk a férjemmel, mert meg tudjuk tenni, mert mindketten vezetünk. Ha belegondolok, hogy csak nekem lenne jogosítványom, és az összes logisztikát nekem kéne emiatt vinni, aránytalanul nagy tehernek érzem. De vele is ugyanígy kicseszés lenne, ha mindig neki kéne mennie. Ja, és nekünk nem hagyományos a munkarendünk, így viszonylag szabadon is mozgunk, két bejárós, fix 8 órás állás mellett kocsi nélkül ez a lehetetlen kategória lenne itt, ahol mi élünk. Budapest közepén nyilván más a helyzet, ott talán adott esetben tömegközlekedéssel gyorsabban is halad az ember, mint autóval, a parkolási agyrémről nem is beszélve. De egy nyaralást megoldani autó nélkül azért akkor sem lehet egy leányálom például.