Amióta megszületett a gyerek, azóta egy házisárkány vagyok. Elhidegültünk a férjemmel egymástól, mit csináljunk?

Kivagyok az állandó fáradságtól, hogy sosincs semmi segítségem. A férjem foglalkozik a gyerekkel, de akkor én nem pihenek, hanem pakolok, rendet rakok, takarítok.

A legkisebb dologért csattanok. A nagyokért meg robbanok. Múltkor is kitakarítottam az egész házat, leportalanítottam, felpórszívóztam, felmostam, kimostam 2 adag ruhát, kiteregettem, a régieket behajtogattam a szekrénybe. Erre mit csinál? Végig trappol földes cipővel a folyosón. És lehet írni, hogy "kisbaba mellett sose lehet rend, engedd el a takarítást", oké, én elengedtem sok mindent, de nem lehet a végtelenségig nem takarítani, és egy kúszó-mászó gyerek ne egy koszos szőnyegen másszon már. És akkor még én reagálom túl...

Már nem is kívánom a szexet, fáradt vagyok és nem érzem magam nőnek. Plusz olyan bűntudatom van, amikor kiabálok, meg veszekszünk. Úgy érzem magam, hogy ő nem érti meg, hogy én 11 hónapja nem aludtam egybe 5 órát, csak a gyerek van, be vagyok ide zárva és nekem is rossz nyílván, hogy amikor először jön egy ember, akihez szólhatok, azzal kiabálok. Sokszor mártírkodok, ez tény. De nem tudok nem mártírkodni. Egyszerűen nincsen egy nyugodt napom, ahol legalább pár órát pihenhetnék.