Aki 35 év körül vállalta az első gyermekét, azok hogyan élték meg? Elsőként nőkre gondolok. Minden rendben volt a terhesség alatt és utána a picivel?

32 vagyok, a férjem 38. Mi egyszerűen most jutottunk el anyagi, fizikai és kapcsolati szinten is odáig (későn találkoztunk), hogy jöhet a baba és úton is van. Persze, hogy aggódom, de szerintem ez 5-8 éve is így lett volna, max még egy picit a vakmerőbb agyammal kevésbé foglalkoztam volna ilyen gondolatokkal. Bár 35 év felett ajánlanak csak erősen genetikai vizsgálatokat és tanácsadást, mi éltünk vele. Nem gondolom, hogy ez a pár év osztana, vagy szorozna. Én azt gondolom, hogy a babánknak jobb lesz, hogy már biztos "lábakra" érkezik. Mindent meg fog kapni, amire szüksége lesz és szeretnénk még egy tesót is majd. Ilyen formán pedig nem gondolkozom azon, hogy ő hány éves lesz, amikor én hány éves leszek. Anyósom 38 évesen szülte a férjemet, most 76 éves. Még fog unokázni, bár igaz, hogy már nem tud majd utána futni és egyedül sem fogja bevállalni, hogy vigyáz rá, sajnos annyira nincs fiatalos állapotban. Mi örülünk minden évnek, amit még együtt töltünk és ennyi. Az én oldalamról a nagymamám 77 éves, míg anyukám 58. A nagyim nagyon jól tartja magát, rá még egyedül is rá lehetne bízni a babánkat pár évig.

Pl. te is azt mondod, hogy anyukád 44 évesen halt meg sajnos. Más meghal szülés közben, közlekedési balesetben, elütik, szívrohamot kap, súlyos beteg lesz, stb. Nem lehet kiszámítani, hogy ott leszel-e egyáltalán a gyereked mellett 20+ éves koráig, de ezért nem vállalni babát szerintem blődség. Ilyen szempontból mindegy, hogy 24 éves vagy, vagy 34.