Más is magányos aki otthon van a babájával?

Én nagyon magányosnak érzem magam. A régi barátaim lekoptak. Amit megtudok érteni, mert én is lekoptam a gyerekes barátnőimről, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen érzés.

Új barátokat nem akarok szerezni, mert kisgyerekes anyukaként max kisgyerekes anyukákkal tudnék találkozni, amit meg nem szeretnék, a legtöbb kisgyerekes anyuka nem tud nem a gyerekéről beszélni. Én nem vagyok kíváncsi arra, hogy Áronka mennyit hizott, milyen büdöset sz.rt, meg bevezették-e már nála a gyümölcsöket, blv meg ilyenek. Én ha beszélgethetnék valakivel, akkor nem ilyenekről. De ez az, hogy közös téma híjján másról nem tudnánk beszélni.

#8-as

Ez a leírás teljesen én vagyok, azzal a különbséggel, hogy csak egy gyerekem van.

Ja és a maszkot is imádom, el lehet bújni mögé. :D

Egy 8,5 hónapos kisfiú anyukájaként írom:

Van egy Facebook-csoport, amiben olyan anyukák vannak, akik ugyanabban a kórházban szültek mint én. Ebbe a csopiba posztolt pár hónapja egy anyuka, hogy setatársat keres a környéken. A babáink között csupán két hét különbség van, és abszolút ugyanabban az életszakaszban vagyunk mindketten.

Az első találkozás nem volt az igazi, de adtunk egy esélyt a dolognak és második alkalommal már sokkal oldottabb volt a hangulat. Azóta is hetente többször bandázunk, sétálunk és nagyon megkedveltem őt :) olyan, mintha ezer éve barátnők lennénk.

Jártam én is baba-mama tornára, de ott nem sikerült jobban megismernem a többieket és rendesen elfáradtam egy ilyen kiruccanás után.