Minden anyukának állandó “rettegés” az élete?

Én is sokat aggódom, kb mindenen, a gyerek előtt is ilyen voltam, aztán ez fokozódott, de igyekszem változtatni.

A 10-es válaszoló nagyon jól megfogalmazta :)

2 és fél éves a nagyobbikom, 2 honapos a kicsi.

Szerintem 1x nem jutott eszembe egyiknél sem, hogy valami ilyesmi baj legyen 🤷‍♀️

Ez olyan dolog, hogy valaki belegondol létünk múlandóságába, van, aki nem. Én igen, így természetesen sokkal többször lepörgetem magamban, hogy milyen bajok történhetnek a gyerekkel, mint mások. Amikor úgy éreztem, kezd egészségtelen lenni, elmentem pszichológushoz.

Én attól rettegek amúgy nagyon, hogy kiesik az ablakon. Mindig ha nyitva van az ablak, gyomorgörcsöm van. De ezt sajnos magamnak csinálom.

Igen, segített, de nem jártam rendszeresen sajnos, most megint érik egy alkalom :D Egyébként én akkor állok le agyalni ezeken a dolgokon, hogy balesetet szenved, komoly beteg lesz a gyerekem, amikor semmilyen más jellegű problémám nincs, tehát semmilyen anyagi gond, semmi megoldandó probléma, előttem álló nehézség. Akkor nekiállok kicsit rettegni a haláltól (gyerekkoromban amúgy nagyon komolyan hipochonder voltam), szóval ezeket a gondokat tényleg magamnak okozom, ilyenkor igyekszem elterelni a figyelmemet. A pszichológus amúgy egyszer megkérdezte tőlem, amikor még terhes voltam, hogy miért azonnal a legrosszabb eshetőség jut eszembe? Mondta fel lehetne tárni ennek az okát, én meg mondtam, hogy kiskoromban sokat voltam a nagyszüleimnél, nagyapám meg reggeltől estig híradót nézett, az meg ugye tele van mindenféle balesettel, gyilkossággal, rémtörténettel, úgyhogy valószínűleg innen is eredhet nekem a dolog.

De több rendszeres időpont kéne a pszichológushoz, hogy ezen tényleg dolgozni lehessen. Amikor úgy nagyon felgyűlik a sz.ar, akkor elmegyek hozzá, sok mindenre felnyitotta már a szemem. Pl amikor az anyagi helyzetünkön aggódtam, mondta, hogy jó, de nézzem meg, honnan indultunk, és most hol vagyunk. Szóval csomó mindent más nézőpontba helyez, amit én nyilván nem tudok meglátni, mert nagyon benne vagyok éppen az adott problémában. Pszichológushoz járni amúgy nem gáz, szerintem fél évente mindenkire ráférne, mert mindannyian tele vagyunk problémákkal.

Én kirettegtem magam az első 3 évben (beteg volt a lányom, 11x voltunk kórházban).

Szóval én már nem rettegek. Valahogy hozzászoktam. Pedig volt műtét után intenzíven is 7 hónaposan. Azt hiszem, annál, amikor 7 hónaposan megláttam elaltatva (mikor kitolták( annál rosszabb már nem lehet