Pedofília miatt családon belül miért nem aggódnak?
Az ezzel foglalkozó gyermekvédelmi szakemberek szerint a legtöbb molesztálást az apuka, nagypapa, férfirokon, fiútestvér követi el.
A közösségi médiát mégis a "klasszikus" utcai, játszótéri fütyimutogatós cukrosbácsik meg neten gyerekekre vadászó perverzek iránti hadjáratok jellemzik.
Miközben döbbenetes de előbb kell gyanakodni egy kislány saját apjára vagy nagypapájára mint idegen pedofilokra.
Ez olyan brutális.
A családon belüli pedofília felfedezése szerintem még nehezebb. A verésnél is, ha nincsenek külsérelmi nyomok a gyereken, akkor mit nézzen? Jó 10-15 évvel ez előtt, az alattunk lakó szomszédról kiderült, hogy egy mocskos pedofil, és a saját kisfiai közül a nagyobbat molesztálja. Nem is tudom, hogy hogyan derült ki, talán az édesanyának tűnt fel valami. Az ilyen családon belüli eseteknél szerintem semmi sem fontosabb, mint hogy résen legyenek a (vétlen) szülők, és bármi furcsát tapasztalnak a gyerek viselkedésén, igen is járjanak utána szakember segítségével. Ismerek egy másik esetet is, ott szerencsére a kislánynak volt már annyi józan esze, hogy szóljon az anyjának, mikor még tettleg nem történt semmi, csak szóbeli felkérés volt apukától egy kis orális kielégítésre, aki ugyan elvált, de tudtommal rendőrségi feljelentés nem történt. A fickónak lett másik családja, reméljük ott nem történt hasonló eset. (Kétlem, de azért remélem.) A harmadik eset is, amit személyesen ismerek is fantasztikus. Ott a csajt 14-17 éves koráig erőszakolta meg az apja rendszeresen. Nem szólt senkinek, az anyjának sem. Sok-sok évvel később beszélt csak róla vele, amikor már az undorító apja nem emlékezett semmire az egész addigi életéből, mert egy Alzheimeres szobanövény lett. Az anyja elvileg nem tudott semmiről, de szerintem inkább csak nem akarta beismerni, hogy minimum sejtette. Van egy negyedik történet is. Tágabb családon belüli, úgyhogy azt már nem részletezem.
Valóban borzasztóan gyakori eset, nem is tudom, hogy hogyan lehetne hatékonyan védekezni ellene. De azt legalább láttam, hogy ha jelzed a rendőrségnek, akkor kivizsgálják. Azonban sok eset, a legtöbb szerintem, el sem jut idáig, mert az áldozat mögött ezért vagy azért, de nincs szülői támogatás.
Sajnos ez egy igen bonyolult dolog, nagyrészt rendszerhiba is van benne.
Anyukám tanár volt egy faluban. 3 olyan esetet tudott, ahol a nagyapa az apuka, ahol a testvér az anyuka, ahol a nagyapa "nagyon szerette a fiú unokáját". Azt hiszem, ebből a 3 esetből 1! került börtönbe.
Igaz, ez már lassan 15 éve, de anyukéknak csúnya válása volt...
Rendőrség akkor kezdett el velünk foglalkozni, amikor már a lépcsőházban, szomszédok szeme láttára esett neki apám anyának. Volt, amikor el is vitték, minket is kihallgatásra, hát ő előbb otthon volt, mint mi. Volt olyan, amikor segítettek a rendőrök nekünk! összecuccolni, hogy elmenjünk pár napra, mert úgy féltünk. Mi! Anyukám lakásából. Nem ő!, mert neki joga van ott lenni.
Aztán mentünk családvédelemhez is és egy 150 centis vékony nő vitte az ügyünket és kérdezte, hogy miben tud segíteni? Hát, apám 2m és erő is volt benne...így azt mondtuk, hogy köszönjük, de semmiben sem tud segíteni.
Ez csak egy sima válás. Nem büszkélkedtünk vele, mert szégyelltük. Pedig nem nekünk kellett volna.
Sokszor a közösség,környezet is "segít", hogy ne derüljön fény bizonyos dolgokra. Szintén abban a faluban, Pistike apukája szeret inni, olyankor nem jó apuka... Jött egy új tanár (kívülálló), akinek ez nem tetszett és hívta a gyermekvédelmet. Akik ki is jöttek... Saját fülemmel hallottam, ahogy az anyuka szégyellve panaszkodott, hogy az X rájukhívta a gyermekvédelmet. Úgy kellett kimagyarázni a magát. A közösség elfogadta, hogy Pistike apukája iszik és olyankor nem jó apuka.
Szóval lehet, hogy aggódnak a családon belüli erőszakokért, de amíg a fent és előzőekben említett problémák fennállnak, nem derülnek ki.
Amit nem tudunk, azért aggódni sem kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!