Szeretem a férjem, jó apa, amikor itthon van és ráér, csak éppen keveset van itthon, és akkor is sokszor dolga van. Volt még valaki így? Hogy alakult a későbbiekben?
Sokszor azt érzem, hogy több feladatot csinál nekem (szétpakol), mint amennyiben segít. Megbeszélni nem lehet vele, szólni semmiért nem lehet, mert azonnal ugrik rá és beszól, kötekszik.
Nem erre számítottam. A gyerekek körüli összes felelősség rajtam van. Régen nagy bőszen, lelkesen ígérte, hogy viszi a fiúkat majd bölcsibe, most pedig kellett volna 1x segítenie benne és azt mondta rá, hogy “biztos nem”. Szomorú és csalódott vagyok, nem is tudom kivel megbeszélni.
Àllj a sarkadra! Ennyi erővel tènyleg egyedül is nevelhetnèd őket. Nekünk is volt időszak, amikor èn arànytalanul többet foglalkoztam a hazimunkàval ès gyerekekkel, semmi egyedül töltött időm nem volt, ő meg nem èrtette. Kellett nèhàny vita, hogy megèrtse.
Az nem megy, hogy bejelented, programod van x òràra legyen otthon ès vegye àt a gyerekeket?
Azért annak örülsz nem, hogy van pénzetek? Na hát ő megdolgozik most érte, amíg te babázol.
Tipikus idióta nő,akinek semmi se jó. Te akartál gyereket, ez köztudott,hogy egy nő magának szül. Innentől kezdve örülj, hogy eltart, nem hisztizni kéne. Ilyen picsa mellé én se mennék szívesen haza. Ezen gondolkodj el, miután értelmezted is a mondandómat és lehiggadtál.
De idióta vagy 12es...manapsag nem ritka, hogy valaki anyaként is megfelelő anyagi részt tud biztositani...
Kerdezo: nem lehet hogy pont az a kimondatlan gond, hogy zavarja, hogy dolgozol? Sok férfi kudarcnak éli meg, hogy a nő is "sikeres", nem csak anya, hanem igénylik a munkáját stb.
Én nem tudom elhinni, hogy ilyen (ostoba) férfiak még manapság is léteznek, mint a 12-es válaszadó. Mondjuk erősen kétlem, hogy talál magának feleséget, ha mégis, szegényt rettenetesen sajnálom.
NEM, a nő nem magának szüli a gyereket, a gyerek közös DÖNTÉS, egyformán érinti a felelősség mindkét szülőt. A nők maximum a kezdeti időben vannak otthon a gyerekkel (sokan emellett is dolgoznak), de az otthoni "munka" kitesz több főállást is. Később egyébként ők is ugyanúgy visszamennek dolgozni. Mivel a gyermek és a háztartás is mindkét félé, így mindenkinek ki kell vennie a részét mindenből. Ha nem tetszik, akkor én bizony kiadnám az útját az illetőnek. Erről ennyit.
Valóban a férjem házában élünk, de van saját lakásom, ki van adva bérbe, nem kell az “ő pénze”.
Egyébként beszélgettünk, rosszul fogalmazott a “biztos nem” kijelentésnél, most átbeszéltük. Majd meglátjuk.
Az biztos nem zavarja, hogy dolgozom, amúgy is 2x annyit keres, mint én.
Változott azóta, ünnepek alatt sokat volt itthon, vasárnap is nagyrészt velünk van, vitte a gyereket is bölcsibe, amíg a másik itthon maradt. De sokszor inkább benyomja a tvt a fiúknak és nyomkodja a telefont, ezt 1-1.5 órán keresztül. Most megkérdeztem, hogy lesz e olyan, hogy egész hétvégén itthon lesz, de azt mondta, hogy nem. És, hogy én mit akarnék vele egész hétvégén csinálni?! Mondtam neki, hogy arra nem gondol, hogy tehermentesítsen? Ő ezt úgy értette, hogy én elakarok menni itthonról. De én úgy értettem, hogy együtt legyünk, ne egyedül kelljen rendeznen a gyerekeket. Ezek szerint neki nincs igénye négyesben lenni.
Komolyan elkeserítő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!