Hogy választanátok így nevet?
Én kiválasztottam egyet, és egy hétig úgy hívtam a hasamban a gyereket. Ha egy hét után nem éreztem úgy, hogy igen, tökéletes, akkor cseréltem.
Így volt a gyerek eleinte Erik, Dani meg a kuki tudja még mi. Aztán végre, 2 héttel a szülés előtt lett egy amin szerettem hívni a hasamat.
Mi ugyan nem voltunk ilyen nagy bajban a közel 100 névvel :D összesen 4 tetszett. Miután meglett ez a 4 név, megnéztük, hogy mikor vannak a névnapok. Ami nagyon közel esett a szülésre kiírt naphoz azt elvetettük. A férjem vezetéknevét fogja kapni, és az magánhangzóra végződik, ezért mi olyan keresztnevet szerettünk volna, ami mássalhangzóval kezdődik. Ezen felül rövidebb a vezetéknév, ezért a hosszabb utónévre szavaztunk. És így meg is lett a nyertes. Az utolsó két esélyessel mi is mondogattuk egyben a nevet, hogy hogyan hangzik. Nekünk fontos volt az is, hogy olyan név legyen amit külföldön is ismernek, ha egyszer úgy dönt a gyerek más országba menne, ne legyen az hogy nem tudják kimondani nevét :D
Mi elolvasgattuk a nevek jelentését is, de ezt már csak szórakozásból.
Ez volt a mi tematikánk, ami tökéletesen működött 4 névnél. 100-nál valószínűleg még így is nagyon sok maradna :D de hátha tudtam adni ötletet :)
Hát válassz elvet is. Döntsd el, hogy klasszikusat szeretnèl, magyart, rövidet, hosszút, játékosat, komolyat, becézhetőt stb.
A fiamnal amúgy írtam egy kb 40 tételes listát a páromnak, azzal, hogy heti egyet húzzunk ki. 3 het múlvára kiselejtezte az összeset, majd 3 hónap múlva adott 2, szàmomra vàllalhatatlannak tűnő lehetőséget. Pillogtam és egyet kiválasztottam. Nagyjából a szülőszobán bele is törődtem, és azóta meg is tetszett 🤣
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!