Mit gondoltok azokról, akik vallási okok miatt annyi gyereket vállalnak, amennyi besikerül (akár 10-15 gyerek is lehet)?

Nem gondolok semmit, mert nem szoktam mások családi élete fölött ítélkezni.

Ellenben undorítónak tartom azokat a kérdezőket, akik ilyen kérdéseket tesznek föl, mintegy azt várva, hogy partnerei legyünk az ilyen családok becsmérlésében.

Semmit, mivel az ő életükhöz semmi közöm nincs, több ilyen családot ismerek, jó hozzájuk elmenni vendégségbe, mert kellemes a légköre az otthonaiknak.

Az ehhez hasonló ostobán provokáló kérdésektől viszont rendre hányingerem van.

Mi tizen vagyunk testvérek. Anyámék tizenhárman voltak testvérek, vallásuk tiltotta a védekezést. Szüleim már nem vallási okokból vállaltak kilenc gyereket (a legidősebb bátyámat nem anyám szülte, csak ő nevelte fel) hanem azért, mert megtetszett nekik a sokgyerekes családmodell.

Nagyon rossz egy ilyen családban felnőni és így rossz véleményem van az ilyen családokról.

Leírom az okokat:

1. Két gyerek esetén is sokszor van probléma abból, hogy az egyik gyerekkel többet foglalkoznak, mint a másikkal. Na ez tíz gyerek esetén hatványozott problémaforrás. Nem nehéz kitalálni, hogy a bátyám volt a kedvenc, vele foglalkoztak legtöbbet, mert az ő anyja belehalt a szülésbe.

2. Nem volt idő egyikőnkre se, akikkel foglalkoztak, azokra is kevés idő jutott. Fél 5-kor hazaestünk az iskolából, vacsora, fürdés (12 fő egyenkénti fürdése), és már ott volt, hogy este 8 óra, irány az ágy. Hétvégén apám itthon volt, egész nap aludt, anyám meg hétvégén maszekolt (kertészkedett).

3. Nem voltak adottak az anyagi dolgok. Mindig a nővéreim meg a bátyáim ruháját hordtam, ami rohadt ciki volt. Ha vacsoráztunk, akkor annyit ehettünk, amennyit anyámék kiszedtek a tányérunkra. Nem volt repeta, ha éhes maradtál, így jártál. A karácsonyi szaloncukrot se ehettük meg, de azért mi sunyiba megettük, a szaloncukor papírját meg kenyérdarabokkal kitömtük, mintha tényleg benne lenne egy szaloncukor. Nem éheztünk, de nem is ehettünk annyit, amennyi jólesett.

4. A higiéniai feltételek se voltak adottak. 12 ember fürdésénél nem volt minden gyerek után új víz engedve, egymás vizébe fürödtünk.

5. 80 nm-en voltunk 12-en. Egymás hegyén-hátán aludtunk, a ruhák össze-vissza voltak.

6. A bátyáimat, öcséimet már 11-12 éves koruktól vitte apám dolgozni, ez gyakran az iskola rovására ment. Mi, lányok meg neveltük a kicsiket. Mindig megkaptam a bátyáimtól, hogy mi nem csinálunk sose semmit, csak itthon meresztjük. Ja, persze. Csak felneveltem 3 gyereket. Az persze, hogy semmi.

7. Hiába van sok tesóm, egyikkel se tartom a kapcsolatot, senki nem beszél a másikkal, szétszéledtünk. Legnagyobb öcsémet (gyerekemet) már 5 éve nem láttam, annyit tudok, hogy spanyol állampolgár lett.

Ez részben azért alakult így, mert egyáltalán nem tudtunk együtt játszani. Nem emlékszem olyanra, hogy valaha is önzetlenül tudtunk volna együtt játszani. A nagyobbik testvéreim csak a gondot látták bennem (ők vigyáztak ránk), a kisebb testvéreimben meg én làttam a kényszert és a gondot.

Mi is tizen vagyunk testvérek, férjemék hatan. Mindannyian azt kívánjuk, bár tudtak volna a szüleink mértéket tartani. Soha nem mentünk normális helyre nyaralni, kettő szem szalámit rakhattunk a zsemlébe, ritkán kaptunk új ruhát, de ami a legrosszabb volt, az ember fingani alig tudott, mert mindig rajta lógott valaki. Az lett az eredménye, hogy a legtöbben maximum két gyereket vállaltunk. Valaki egyet sem. Templom közelébe pedig a lábunkat sem tesszük. Megutáltuk a vallást és a nagyon nagy családot is. Nekem 2 gyerekem van, talán még egyet vállaltam volna, ha úgy alakul, de ők semmiben nem szenvednek hiányt. Sem anyagiakban, sem pedig a szülők figyelmében. Velünk ellentétben.

Ha valakinek van energiája és pénze sok gyerekre, akkor azt mondom oké, de csupán vallási okból ennyit szülni nem normális dolog és a gyerekek látják benne kárát. Ritka ha nem így van.

2es

Ez nagyon szomorú történt.