Lelkileg hogy viseltétek az első szülés utàni heteket?

Nekem a kórházi napok voltak rémesek. Ott éreztem úgy hogy még csak most kezdtem, de máris kudarcot vallottam anyaként. Szobatársaknak szépen szopizott a babája, folyt már másnap mindegyiknek a tej, az én kislányom meg csak nyűglődött egész nap, nem kakilt, nem pisilt mert nem volt mitől, amit evett az is visszajött belőle. A csecsemősök nem segítettek, ha kérdezni mertem akkor is lehurrogtak.

Szoptatás itthon sem ment, anyós orrba szájba nyomatta hogy pedig szoptatni KELL!! Férjem szintén átvette tőle. Sokat vitáztunk ezen. Hiába próbáltam, sírtam a baba fölött éjjelenként akkor sem ment.

Aztán úgy döntöttem, hogy elengedem mit mond más és csinálom ahogy én gondolom.

Nekem mondjuk nem hasfájós a babám, de sokszor nem tudom miért sír, mit kellene csinálnom másként. De próbálgatom ami eszembe jut.

Bízz magadban, jó anya vagy, a saját kisbabádnak a legjobb. ❤️😘

Pocak fájásra gyerekorvostól kérj tanácsot hátha van valami tippje, vagy tud írni valami gyógyszert.

Teljesen megértelek, az én babàm 1 hetes, de sajnos nekünk sem az a rózsaszín cukorfelhő mint amit leírnak sokan.

A kórházi napok borzalmasak voltak, császáros voltam de az első felállás után megkaptam a babát és egyedül kellett ellátnom. Nagyon nehéz volt, folyton arra gondoltam hogy otthon a férjem segítségével mennyivel könnyebb lenne. A szobatársak babái csak ettek és aludtak, tej egyből lett nekik. Az én babám végigüvöltötte a 4 napot, tejem akkor indult be amikor hazaértünk.

Itthon egy tünemény, ha tejterméket eszek akkor fáj a hasa, de a tejmentes diétával egyelőre jók vagyunk.

Nekem sajnos nagyon beütöttek a hormonok, minden este sírok, úgy érzem nem szeretem eléggé a kisfiamat és mindent elrontok.nehéz azt is elfogadni hogy végetért a régi életem és sosem lesz már ugyanolyan. Remélem ez hamar elmúlik...

Nehezen. A kórházi napok voltak életem legrosszabb napjai, ha a baba nem lett volna mellettem, szerintem világgá futok. Nem számítottam rá, hogy egy brutál szülés után gyakorlatilag 3 napig ébren tartanak majd, miközben jóformán senki nem segít még abban sem, hogy vécére menjek. Volt 3 csepp tejem, akkor sokat mondok, és keservesen sírt a baba is, én is. Itthon kezdett rendeződni, mert férjem lerakott minket pihenni, hogy gyakoroljam csak a szoptatást, közben pedig hozott enni-inni, és mindent megcsinált, így én tudtam csak a babára figyelni. Pár nap után belövellt a tejem, és utána kezdett alakulni, de mi már előtte is adtunk neki tápszert az ajánlások ellenére, mert nem voltam hajlandó nézni, hogy éhezik.

Nem vagy csődtömeg, csak fáradt szerintem. Lehet nem is csak a hasa fáj, csak érzi, hogy feszült vagy. Próbáld sokat magadon tartani, főleg a hasadon úgy hogy ő is hason fekszik, ha tudtok bőrkontaktban. Tudom, hogy fárasztó, meg lekorlátoz, de nálunk ez nagyon bevált, hogy kiengedje a pukikat. Férjed is csinálhatja akár, és akkor te pihenni is tudsz.

Nekem is kellett pár hét, hogy kiheverjem a kórházi élményeket és megszokjam az új helyzetet.

Mindig mindenki azt mondta, hogy egy anya hangról tudja, hogy mi a baja a babájának, milyen sírás ez. Csak azt nem tették hozzá, hogy jó sok hét után... Az elején volt, hogy a férjem arra jött haza, hogy a gyerek ordít az ölemben, én meg zokogok fölötte. Egyszerűen már mindent lecsekkoltam, mindent kipróbáltam, ettünk, pelust cseréltünk, sétáltunk, büfiztunk, mindent csináltunk, de csak ordít és ordít órák óta. Ilyenkor mindig átvette, én meg elvonultam kisírni magam. Sokszor az apja kezében már 10 perc alatt megnyugodott. Valószínű nem is volt igazán semmi baja, csak érezte, hogy eszméletlenül feszült vagyok, mert nem tudom mi a baja. Nehéz volt, utolért a sz*ranya szindróma, de aztán szép lassan elengedtem. Valahol olvastam akkoriban, hogy érdemes cicire tenni minél többet akkor is, ha nem éhes. Csak a bőrkontakt miatt. És úgy tűnt, hogy ez beválik. Utána ha már mindent teszteltünk és még mindig ordítás volt, akkor vagy cicire, vagy pocakra fektettük mi is. Akár az apjára, akár rám. Pár perc alatt megnyugodott. Szóval szép lassan rájön az ember, hogy hogy működik a gyereke, de igen, én beismerem, hogy az első hetek piszkosul nehezen mentek.

Nem vagy sz*r anya! Akkor lennél az, ha abszolút hidegen hagyna a fájdalma és a sírása! Neki is új ez a helyzet, csak össze kell szoknotok.

Az első két hét borzasztó volt, többet sírtam, mint a baba, rendesen beütött a baby blues. Ha nincs itt anyukám, meg a férjem, nem tudom mihez kezdtem volna. Pedig éveket vártunk rá, de akkor is nehéz volt. A kórházban nekem is alig segítettek, plusz 9 órát aludtam összesen 3 nap alatt. Egy védőnő jött utolsó nap, aki megmutatta hogyan szoptassak, de tejem sem volt nekem sem, csak mikor hazaértünk.

Én fizikailag is nagyon rosszul voltam, nem tudtam ülni a gátsebemtől, kijött az aranyerem szülésnél, ami őrülten fájt, becsípődött egy ideg a derekamban, úgyhogy menni is alig tudtam, és a szoptatástól vérzett mindkét mellem.

Naponta kértem bocsánatot szerencsétlen gyerektől, hogy ilyen béna anyukája van. :D

Kb a 3. héttől lett fokozatosan jobb a helyzet.

Magánban szültem ( nem ezért tettem félre, de ugye ez csak papír), mivel csak egy szar orvos maradt aki a nővérekkel együtt úgy kezelt mint egy szemetet, rájöttem nem így akarok szülni. Magánban mindent elmagyaráztak amit kell és végül jobban is jártam velük, mert olyan kezelést adtak utólag ami sztk-ban nincs.

Nálunk Gaia cseppeket kap és etetések előtt 5 csepp espumisant. Persze megkérdezheted a védőnőt is, de nekünk ezek váltak be, van aki az édeskömény teára esküszik.