Tényleg kisajátítja a gyereket a nagymama?

Nem sajátítja ki, természetes, hogy a gyerek inkább azzal, akivel kevesebb időt tölt, többet foglalkozik, amikor ott van.

De ez undorító, hogy a vénasszony nem tudja, hogy hol a határ, és elfelejtkezik arról, hogy ti vagytok a szülei. Jó lenne benne nyomatékosítani, hogy csak és kizárólag nektek van jogotok nevelni a gyereket, és ha valamit megtiltotok, akkor nem engedheti meg.

Nálunk is ez van, de azért az alap napi rutint igyekszik tartani a nagyi. Mondjuk még nem bölcsis/ovis a gyerek, így nem baj, ha van némi borulás, kel hozzá éjszaka. :D Én imádom, ha itt van. Onnantól kezdve a lányunk mint egy kismajom rajta csüng. Eteti, fürdeti, mesél neki, játszanak, kel hozzá éjszaka, stb. Egy kicsit fellélegezhetek, foglalkozhatunk mással, illetve egymással. Jó egy picit kizökkennk. Néha maximum odaszólok, hogy lassan induljanak fürödni, de a nagyi nem veszi magára, belefeledkeznek az időbe, nagy a szerelem.

Felnevelt két gyereket, csak érti a dörgést... most az a dolga, hogy agyon kényeztesse az unokát. Engem nem zavar. :)

Próbáld egy kicsit lazábban kezelni a helyzetet. Néhány hétről van szó, nem érdemes emiatt stresszelni.

Szerintem ezt - valamilyen mértékig - sok nagyszülő csinálja, baráti tapasztalataim szerint is, de nálunk pláne gáz van.

Egyedül vagyok két gyerekkel (már kisikolások) és anyukám, akit nagyon szeretek, tisztelek és irdatlan segítség abban, hogy viszi őket heti 2x edzésre, átjön, ha betegek és nyaralhatnak vele, folyton visszaél az "ajándék lónak ne nézd a fogá"-val. Pl. visszatérő, hogy nem emlékszik meg nem hallotta vagy félreértette, akkor se, ha előtte bőszen bólogatott (és biztos nem szenilis). Pl. "De hát Pistike azt mondta, szoktatok ilyet csinálni" volt a magyarázat miután 20x elmondtam, hogy nem ugrálhat a gyerek a kanapén, és aztán mehettünk a fogászati ügyeletre. Állandó vita, hogy édességgel és zacskós rágcsákkal tömi őket, miközben mit szépítsem, kövérek és nagyon válogatósak és lenne otthon más, gondosan és munkával előre elkészített ennivaló. Ha vele vannak, az abból áll, hogy ő pakolgat nálunk (amit annyira utálok és hiába kérem, hogy nem kell se mosni, se mosogatni, se takarítani, és pláne nem a bugyikat rendezgetni) - magyarázat: neki fáj a dereka, ha ül, ezért muszáj valamit csinálni, mert különben nem érzi hasznosnak magát. A gyerekek bezzeg csak ülnek a tévé előtt és nonstop esznek valami leszedált állapotban - pedig nagyon sokszor kértem, hogy ehelyett menjenek ki, de "hát szegények olyan fáradtak voltak" (és akkor nekem pörögnek este). Ha valamit megtiltok, mondjuk nincs képernyő este 8 után vagy ne hozzon semmilyen ételt, azt mondjuk max. egy hétig tartják, de közben is jön a drámai sóhajtozás, hogy "tudjátok, hogy szeretném én, de anya nem engedi". Semmilyen konfliktusba nem akar beleállni velük, simán kijátszák hát (főleg a nagyobbik nagy színész és profin alkudozik) viszont folyton meg akarja venni őket, pedig biztos, hogy anélkül is kedvelnék.

Szóval ez ugye egy olyan nagyinál oké, aki évente csak sátoros ünnepekkor kerül elő, de nálunk túl sok. Már nagyon sokszor összevesztem vele, volt, hogy vérig sértődött és nem jött pár hétig, volt, hogy megbeszéltük, helyeselt, de aztán újra és újra visszaszivárog minden a régi mederbe. Komolyan, néha visszasírom a tavalyi karanténos home office korszakot, amikor fél évig nem jött át, amitől persze jó bűntudatom van.

Egyébként jól megvagyunk a gyerekekkel, egyáltalán nem vagyok hű-de-szigorú, hanem sok mindenben haver is és mindig abszolút figyelembe van véve az ő kívánságuk... stb., de mégis ha anyám átjön, az ő relációjában azonnal megkapom a házisárkány rossz zsaru szerepet azokért a minimális elvárásokért, amik az érdekeiket szolgálnák. Mintha valami hülye versenybe rakna bele, és hát egyáltalán nem tisztel. És a vicc az, hogy persze ő nagyon szigorú anya volt velem.