"Kései gyerekek": milyen előnyeit/hátrányait tapasztaltad annak, hogy édesanyád 37+ évesen szült Téged?

42 évesen szült anyukám, édesapám 52 volt.

Alapvetően fiatalos gondolkodásúak voltak, mivel tanárok.

De.

Kamasz koromtól kezdve reneteg átsírt éjszakám volt, mert féltem, hogy elveszítem őket.

Én szerettem volna korábban gyereket, de 4 évet kellett várnunk mire sikerült, így már 28 voltam mire anya lettem.

A fiam 1 éves korában anyukám eltörte a lábát, onnantól segítenem kellett sokat neki, majd 1 év múlva az egyik lábát amputálni kellett érelzáródás miatt. A kisgyerekes anyuka életem arról szólt, hogy a gyerekre és pihenésre aig maradt időm.

A fiam most 10 éves. Anyunak 2 éve a másik lábát is le kellett vágni, apum idén itt hagyott minket pár hónap szenvedés után. Anyut én ápolom, reggel és este, aput is én ápoltam. Emelett teljes munkaidőbem felelős beosztádban dolgozom. A fiammal nincs erőm és időm játszani ( ráadásul heti 4szer hordanom kell külöórákra vagy gyalorlásra). Napi 3 max 4 órát alszom, híztam 40 kilót.

Szeretem anyukám, apukát pedig az életemnél is jobban szerettem, de nagyon nehéz.

Ha 20 évvel előbb születtem volna vagy csak 10el, most sokkal könnyebb lenne.

23-as ez egy nagyon nehéz dolog így valóban és őszintén sajnálom a helyzetedet. :(

Nem lehetett volna idősek otthona a megoldás, vagy nincs rá pénz/nem olyan helyen éltek?

Az én nagymamámnak is amputálták a lábát, most 78 éves, idősek otthonában lakik, bár neki telik is rá, a gyerekei egy fillért sem fizetnek azért, hogy bent lehessen. Előtte 7 évig a nagybátyámnál élt, de mivel a nagybátyám elvált, majd új barátnője lett, így a nagyi nem volt hol maradjon, mert el kellett adni a házat, meg amúgy is, egy friss kapcsolatban "kit érdekel anyuka".

Na ez a szörnyű, amikor a gyerekére sem számíthat az ember.

Én 25 vagyok, párom nincs, nem leszek időben anyuka már, de 35 felett eszem ágában sem lesz szülni, ha addig nem jön össze. Anyukám barátnője 33 évesen szülte a lányát, most menekült el a 10 éves gyerekkel az 50 éves, iszákos férjétől az édesapjához.

Igazából bármikor is szüljön az ember, jó forgatókönyv nincs, ugyanúgy lehet rosszul működő családba születni, elválhatnak a szülők stb.

Egy ismerős 6. Gyerek volt egy családban, 42 évesen szülte az anyukája, tavaly pedig tragikus hirtelenséggel hunyt el 63 évesen.

Egy másik ismerősünk gyerekei kamaszok voltak, amikor a 45 éves férjét elvitte egy infarktus, pedig huszonévesen lettek szülők.

Egy volt kolléganőm 22 évesen szülte a lányát, most 44 évesen egy új kapcsolatból lett egy fia.

Ismertem egy másik hölgyet is, aki egy nála legalább 10-15 évvel fiatalabb férfihoz ment hozzá másodjára, és 46 évesen lett egy harmadik fia is. Még nem vált el az első férjétől 40 évesen, de akkor mondta nekem, hogy szeretne harmadiknak egy lányt szívesen. Hát lett harmadik csak fiú. :D

Mindenesetre én ezt már felelőtlenségnek és kapuzárási pániknak tartom, amikor egy középkorú nő 30-nak hiszi magát, és úgy vállal be egy új életet gyerekkel. Férfiaknál ez a jelenség elfogadottabb, mert az asszony általában azért fiatalabb...

Az életre nincs recept sajnos.

Engem anyukám 38 évesen szült, most vagyok 19. De van egy 35 éves bátyám és egy 21 éves nővérem. Az előnyét annak, hogy az én anyukám már nem olyan fiatal csak az utóbbi években kezdtem el tapasztalni. Nem akarok általánosítani és azt mondani, hogy ez mindig így van, de pl barátnőimnek az anyukái fiatalabbak voltak és ott én is azt éreztem, hogy olyan mintha nem is anya lánya kapcsolat lenne köztük, hanem baráti. És éppen ebből adódtak gondjaik sokszor. Nem azért mondom, de én egyszer sem panaszkodtam anyámról, sem barátoknak sem másnak. Az én számból sosem hangzott el olyasfajta mondat, hogy "Úgy ki vagyok anyámtól!" vagy bármi ehhez hasonló. Talán éppen azért, mert sok anyánál idősebb, mindig nagyon jó tanácsokkal tud ellátni, több élettapasztalata van, éppen ezért mindig képes engem megérteni, annak ellenére, hogy talán idősebb az átlagnál. De neki fiatal anyaként is van, mint ahogy írtam, a bátyám miatt.

Hátránynak pedig ugyanazt érzem, mint az előttem szólók. Félek, hogy hamar el fogom veszíteni, nem tudok vele annyi időt tölteni, mint amennyit pl a bátyám tudott..

Nem fog tudni engem annyi ideig támogatni, és ez ijesztő, hogy meg fog szűnni úgymond egy ilyen erős támaszom, viszonylag korán. Bár nem akarom az ördögöt a falra festeni, de muszáj ezt a tényt is a fejemben tartanom.

24es. Anyám belehalna ha otthonba kerülne. Anyagilag megoldható lenne, de ő rettenetesen antiszoc. Másrészt nem is bízom meg abban, hogy minden nap kivennék, visszaraknák stb.

Baromi nehéz így nekem, de em bírnám ezt megtenni vele.

40 évesen szült. Nagyon lerobbant fizikailag szülés után, pedig előtte energikus, fiatalos volt. Nem tudta leadni a felesleget, egyéb eü problémái is előjöttek. Ennek sajnos az lett a következménye, hogy engem beb.szott abba az utazóágyba, ő meg döglött egész nap. Nevelni sem volt türelme, helyette ordibált. Amikor apám elhagyta még megkeseredettebb lett.

A suliban szégyelltem, egy nyomorult vénasszonynak tűnt a többi anyuka mellett.

Egész életemben éreztette, hogy megbánta, hogy megszült.

Amúgy azért szült meg, mert nagyon akart még egy gyereket (testvérem 12 évvel idősebb nálam)... hát, nem látszott rajta, hogy nagyon akart...

Anyám engem 32 évesen szült, öcsemet 35 évesen, nyolcvanas évek. Az akkor késeinek számított. Óriási generációs szakadék és emiatt konfliktusok voltak, vannak köztük. Szerintem a rendszerváltás előtt/után nevelkedett anya/gyerek kapcsolatok ilyenek, ott van hatalmas világnézetbeli különbség, legalábbis a környezetemben ezt látom.

Férjemet szülei 16 és 21 évesek voltak mikor ő született, szintén nyolcvanas évek. Ott is óriási a szakadék.

Kislányomat 36 évesen szültem, szerintem fiatalos vagyok, ha nem lesz a közeljövőben valami óriási technikai/globális fejlődés mialatt felnő amit nem tudok követni, szerintem nem lesz köztük generációs probléma.

Nekem apám volt 36, anyám volt 32, amikor születtem.

Generációs szakadék volt közöttünk, sehogy se tudtuk megérterni magunkat egymással.