A szüleim mindketten tanárok. Apukám egy bentlakásos iskolában volt kollégium vezető, nekünk meg ott volt egy teljesen különálló szolgálati lakásunk. Ovis voltam akkoriban, és hétvégente sokszor volt, hogy a kollégiumban ebédeltünk, hogy anyunak ne kelljen főznie. Viszont sokszor volt, hogy ha én nem szerettem azt, ami ebédre volt, akkor én otthon maradhattam. 5 évesnél nem lehettem több.
Különben nekem 3 éves gyerekem van, és olyan nálunk is volt már, hogy én kimentem lépcsőházat takarítani, ő meg bent volt a lakásban. Persze nyitva hagytam az ajtót, de akkor sem voltam bent a lakásban. De mit tudok csinálni, három hetente én vagyok a soros, meg kell csinálni, ketten vagyunk, hát ez van. Persze nem hagynám úgy egyedül, hogy az ablakok nyitva vannak, vagy bármi veszélyes dolog elöl van, plusz hallom, ha bármit csinál (bár inkább akkor kell figyelni, ha csendben van). Én úgy gondolom, hogy ilyenkor megteszek minden óvintézkedést, de tény, hogy elég csak egyetlen egyszer hibázni, és máris megvan a baj, aminek sokszor visszafordíthatatlan következményei lehetnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!