Elvették tőlem a gyerekeimet mentális betegségem miatt, alig láthatom őket, mihez kezdjek?
Bipoláris zavarom van. Kivették a méhem, meghalt anyám és egy barátom, ami miatt volt egy nagyon rossz, mély időszakom, kórházba is kerültem. 4 gyerekem van: 10, 8, 5 és 2 évesek.
Ideiglenesen az apjuknál helyezték el őket, kéthetente egyszer láthatom őket úgy, hogy ők is ott vannak. Az idősebb gyerekeimnek szorongás tünetei vannak, mert félnek, hogy megint rosszul leszek (az 5 évesem visszatartja a székletét, nem alszik, ő van a legrosszabbul). Járnak pszichológushoz.
Nem hiszem, hogy a bíróság azok után, hogy az apjuknak adták a gyerekeket, visszakapnám őket. Ebben már nem is reménykedem.
Viszont én nem ártottam nekik, sose bántottam őket. Más üti-veri a családját, lop, csal hazudik, mégis többször láthatja a gyerekét.
Ez a heti-két heti 3-4 óra baromi kevés, főleg a két évesemmel szemben, aki nagyon anyás és picike még. Az is fáj, hogy a játszóra nem vihetem el őket, vagy fagyizni. Szeretném naponta látni őket, játszani velük úgy, hogy nem árgus szemekkel figyelnek. Pszichiáterhez járok, szedem a gyógyszert, van munkahelyem. El se tudom mondani, hogy hiányoznak a fiaim és a lányom.
Aggódnak az anyjukért, mert az kórházban volt hosszú időre! Te kórházban voltál miatta? Ha nekem törne mindenem, akkor utánam is aggódna a gyerekem, mert olyan rossz volt, hogy nem tudtam vele lenne heteken át! Igazából már fordultunk vissza legalább 30x élete során, amiért itthon hagytam a mobilom vagy kulcsom, és mindig megkérdezi, hogy van e nálam telefon, meg ilyenek. Aggódik, hogy vissza kell jönnünk, nem akar sétálni és vagy késni.
Semmi extra nincs ebben, akinek kórházba kerül hetekre az egyik szülője, annak a gyereke aggódni fog, mert szereti a szülőt és hiányzik neki és kórházba ritkán kerül az ember.. ! Aztán itt a közlés is fontos, hogy mit mondtak nekik. Ha azt mondták, hogy anyukátok majdnem megölte magát, akkor persze, hogy kivannak és azt hiszik ők felelősek. Ha annyit mondtak volna, mint amit fentebb írtam, sokkal kevésbé érintené meg a gyerekeket. Képzelem mit hallgatnak otthon, anyuka így nem normális, nem beszámítható meg ilyenek. Ezt onnan lehet tudni, hogy apuka nem engedi a több felügyelt láthatást sem, teljesen el akarja őket zárni..
Na mindegy, meg kell szerezni apuka bizalmát, azt pedig úgy lehet, ahogy leírtam!
21!
Ezek szerint rendesen stresszeled a gyereked....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!