Honnan érzi az ember, hogy akar-e gyereket vagy sem?

" Kutyánk lett, hogy gyakoroljuk, milyen "szülőnek" lenni"

Jóságos Isten!

A gyereked EMBER, értelmes ember, és nem ösztönállat, aki ragaszkodik hozzád, mert jól idomítottad és mindent megkap tőled!

Anyai ösztön van, vagy nincs. Ritka, hogy nincs. Hagytad telebeszééni mindenféle marhasággal a fejedet. Hogy egy kutya tudja helyettesíteni

a saját gyereket. Az ember esze megáll.

Gondold el magadban, hogy végtére is mit akarsz az életeddel. Mi a célod?

És ha eléred, akkor?!

Nem azért, mert "társadalmi elvárás", és nem is azért, mert a szüleid várják az unokát (habár az a természetes).

Hanem, ha jól belegondolsz, akkor el tudod-e képzelni a saját szülötted ölelő karjait, mosolyát, hogy érte valóban van értelme élni, dolgozni, magadat és a közvetlen környezetedet, otthonodat építeni.

A gyerek boldogság az összes felelősségével együtt.

Kutyánk lett, hogy gyakoroljuk, milyen "szülőnek" lenni, de szakítottunk, és én egyedül maradtam a kutyával. Úgy érzem, már kutyával is nagyon nehéz az élet. Rengeteg kötelességgel, kötöttséggel jár, és így egyedül nehéz.

Szerintem igen is itt jó példa a kutya. Csak azzal a külömbséggel,hogy amíg a kutyát ha nagyobb magára hagyhatod pár órára addig a gyereket 1 percre sem ha nincs aki vigyázzon rá. Neked kell eldöntened (akár a kutyádból kiindulva),hogy megéri a neked a nagy felelősség a vele járó örömöket vagy sem. Jah meg persze azért azt is kalkuláld bele hogy a kutyád feltétel nélkül szeret,addig a gyerekednél már ez nem lesz 100%ig biztos

Érzem, hogy nincs rá szükségem. Párom szintúgy. Nem vonz a terhesség gondolata, a gyereksírás vagy nevetés, nem akarok legalább 20 évre elköteleződni egy gyerek miatt.

Viccen kívül kérdezem, akkor miért olvasgatsz és kommentelgetsz ebbe a témakörben?!